Lady Annthea háza

Amikor hölgyemnek szólít, én is meglepődök, méghozzá nagyon. De hogy ilyen udvarian legyen, még én magam sem vártam.

- Köszönöm kérek - mondom, aztán ránézek. - Igen vártam rád. Reméltem, hogy ma sem vacsorázok egyedül. Nem csak te vagy magányos Dalion - sóhajtok. - Kérlek bocsásd meg, hogy ma ilyen vagyok - mondom halkan, és belekortyolok az italba, amit az ifjú töltött az imént. - Hogy telt a napod? Találkoztál Merlinnel? - érdeklődök. De nem csak ez érdekel valójában, de ma kicsit morcos vagyok. Minden nőnek lehet rossz kedve néha.

A fenébe. Lady Anntheának nagyon rossz kedve van, valószínüleg az a havi valami, amiről én nem sokat tudok. Nem is nagyon érdekel, de tudom, hogy ilyenkor nem lehet a nőkhöz hozzászólni. Az én esetemben ez nem biztos, hogy valami kedvező. A végén még megint úgy felbosszantom, hogy végképp elküld majd a fenébe... azt pedig nem kéne.
- Parancsolj...mármint parancsoljon - mondom véletlenül, amikor töltöm a bort, majd magamnak is töltök. Rögtön meg is húzom, mert tudom, hogy ettől felengedek kissé, és a végén talán még nagyon jókedvem lesz. - Hm, azt kérdezi milyen volt a napom? Az enyém elég eseménydús. Képzelje, összebarátkoztam Merlinnel! - mondom nagy büszkén, egy széles mosollyal az arcomon. - És ne higyje azt, hogy megjátszottam magam... - kezdek bele, majd elmesélem, hogy először ugyan átakartam verni természetesen, de utána megváltozott a véleményem. Annyira hosszan nem mesélek a dologról, nem akarom untatni, főleg ha rossz kedve van.

Ahogy Dalion mesél, az újból jókedvre derít.

- Örülök, hogy megismerted Merlint. Nem is gondoltam, hogy megjátszottad magad - mondom, de nem neheztelve. - Merlin igazi barátod lesz, és mindenben ki fog tartani melletted - biztatom. - És tegezz csak nyugodtan, nem vagyok olyan sokkal idősebb nálad. Vagyis kérlek, tegezz Dalion - mosolygok rá csillogó szemekkel.

Ezután halkan eszek tovább, már sokkal jobb a hangulatom. Remélem, hogy Dalion is jobban érzi magát a társaságomban mint előző este.

Annthea arra kér, hogy tegezzem, pedig az előző tényleg nyelvbotlás volt. Néha vannak ilyenjeim, de a legdurvább az volt, amikor véletlenül "uram"-nak szólítottam egy pincérlányt. Ez akkor történt, amikor először ittam bort....
- Rendben, akkor tegezlek. Nekem nem oszt, nem szoroz - mondom kissé csipkelődve, látom már jobb kicsit a kedve. Nehéz bevallani, de nekem is. Bár lehet a bortól, amelyet folyamatosan kortyolgatok. Még az ételhez hozzá sem kezdtem, mert végig csak én beszéltem. Pedig már nagyon éhes vagyok. - Ha már így letegezhetlek, akkor igazán nem lehetsz olyan öreg. Mondjuk tök mindegy, így is idősebb vagy, semmi esélyed nálam - mondom vigyorogva, már megint kezdem érezni a fejemben azt a zsibongást. Pedig eddig csak egy pohár volt. Azonban most jut eszembe, hogy egésznap nem ettem szinte semmit. Neki is látok végre az előttem lévő ételnek, mert ha ez így folytatódik, akkor nem lesz jó vége...

PK

- Pedig már azt hittem, hogy én leszek az a nő, aki elrabolja a szíved - kacagok fel hangosan. Tetszik, hogy már viccelődik, nem pedig gúnyolódik. Látom most még jobban megüti az ital ereje mint előző este. - Egyél csak, mielőtt lerészegedsz - buzdítom, hiszen van elég étel ha kívánja. - És meggondoltad a tegnapi ajánlatomat?

PK

- Én lerészegedni? Kizárt, kedves Annthea - nevetek, pedig érzem a fejemben és a viselkedésemben is. De azért vagyok megint olyan idióta, hogy töltök még egy pohárral magamnak. - Igazából azért jöttem hozzád, hogy erről beszéljek - mondom mosolyogva, majd az újjabb falat étel után iszok megint egy kis szíverősítőt. Most sokáig ízlelgetem a számban, nagyon jó minőség. Aztán izgatottan nézek fel Anntheára:
- Jó lenne, ha tanítanál. Az alapokat már tudom, de úgy érzem kevés a tudásom. Régen csak könyvekből tanultam, de sokkal jobb lenne, ha láthatnám a varázslatokat élőben is...szóval érted - hadarva beszélek, meg félig teli szájjal, de nem tehetek róla: Isteni az étel! Meg a bor is! Nagyon jó, ez szerintem valami sokkal erősebb cucc, mint a tegnapi. Különben nem fecsegnék ennyit. Sokat beszélek? Még annyira nem is. Még bírom, még magamnál vagyok, tisztán tudok gondolkozni és még tisztán látom magam előtt a hölgyeményt. Jó vagyok.

- Szívesen segítek - felelem, és fenékig húzom a poharamat. - A legjobb tudásom szerint - teszem még hozzá. Töltök még bort, mert erre koccintanunk is kell. - Arra, hogy az egyik legjobb ifjú varázsló leszel, és az erődet csak jóra fogod használni! - emelem a poharamat. A mondat második felét nem véletlenül tettem hozzá, remélem, hogy érti mire gondolok.

PK

Annthea azt mondja szívesen segít, én pedig vigyorgok, mint a vakablak. Én is lehúzom a pohárban lévő bort, de csak azért, hogy Annthea ismét tudjon bele tölteni. Koccintásra készülünk.
- Arra, hogy az egyik legjobb ifjú varázsló leszel, és az erődet csak jóra fogod használni! - emeli fel a hölgy a poharát, én pedig továbbra is csak mosolygok, de nem vagyok annyira részeg, hogy elkerülje a figyelmem a mondat második fele. De örülnék ha csak jóra használhatnám!
- Szép ez a jövőkép, de nem biztos, hogy igaz lesz - emelem fel én is a poharamat, majd most az arcomra fagy a mosoly és komolyan nézek a nőre. - Legyen igaz! Legalább az első fele... - mondom, majd koccintok vele és még közben folytatom: - Arra is, hogy találd meg a boldogságot - ezt már halkabban mondom, és igazából nem is tudom miért. Félig már az alkohol beszél belőlem.

Az utolsó mondata nagyon meglep. Nem is gondoltam volna, hogy ilyen hamar eljutunk idáig a tegnapiak után.

- Köszönöm - rebegem halkan. Tudja, hogyan lopja be magát az ember szívébe, az egyszer biztos. - Na, kezdünk olyanok lenni, mint a csőcselék egy útszéli ivóban - szólok rá magunkra. Nem akarom, hogy ez a vidám este így elkomorodjon. - Elkísérsz vacsora után egy sétára? - kérdezem. Már az első leckét akarom adni neki, mégpedig arról, hogy hogyan irányítsa az erejét olyankor is, ha valami elbódítja.

PK

- Természetesen - bólintok, és ezúttal megállom, hogy ne igyak megint. De csak azért, mert nincs több bor!!! Fel is állok az asztaltól, kicsit magamhoz kell térnem. Ez a felállás annyiból áll, hogy rögtön neki is esek a szoba falának. Lady Annthea hangosan nevet, vagy csak már én képzelődök. Mindenesetre én is röhögnék magamon, ha kívülről láthatmán..láthatnám. Magamat. Ugye?
- Hova megyünk? - kérdezem minden erőmet összeszedve, majd egyenesen megállok. Mégis csak én vagyok itten a férfi, vagy mi a csuda. Igaz?

Lehet, hogy ezt a leckét el kellene napolni, Dalion részeg. Nem ittas, nincs becsiccsentve, részeg. De így még nagyobb a kihívás. Odalépek hozzá, karját a vállamra emelem, és elindulunk.

- Ne félj, nem foglak elrabolni - mondom vidáman, és kilépünk az ajtón. Szinte némán mormolok el egy varázsigét, és ettől egy különös árnyék jelenik meg az egyik sarkon. Már nem tartok tőle, hogy bárki is meglátja, a város ezen részén ilyen későn senki sem jár, főleg nem az őrség tagjai. Kíváncsi vagyok, Dalion észre veszi-e, hogy valami leselkedik ránk.

PK

Mosolyogva nézem végig a jelentet, ahogy Dalion üvöltözik, majd neki megy egy kandelábernek, és elpuffan a földön. Több bort nem ihat, az már biztos. Valahogy elrángatom hazáig, és a matracra fektetem. Arra az esetre, ha reggel korábban ébredne mint én, fekhelye mellé teszek egy vödröt, érzem szüksége lesz rá.

Rendbe rakom még a házat, majd én is nyugovóra térek. De most az álmom nem békés. Látomásaim vannak Dalion és egy lovag összecsapásáról, aminek biztosan nem lehet jó vége. Egész éjjel ez az álom kísért, így izzadtan ébredek reggel, és szememmel egyből az ifjút követem.

PK

Hajnalban arra ébredek, hogy nagyon rosszul vagyok. Ilyen rosszul már nagyon régen voltam, úgy érzem szétszakad a fejem, de leginkább a gyomrom. Nehezen nyitom fel a szemeimet, majd felülök. Egy matracon fekszem. Egy pillanatra megrémülök, hogy nem otthon vagyok az ágyamban, de aztán rájövök, hogy ez Lady Annthea háza. Te jó ég, mindjárt visszaköszön nekem a tegnapi bor. Ugyan látom a félhomályban, hogy van mellettem egy vödör, de nem fogom magam ennyire megszégyeníteni. Álmosan és szörnyen betegen kitántorgok hát a házból, miközben ügyelek rá, hogy az ágyában fekvő Anntheát fel ne ébresszem. A hajnali csípős levegő megcsap, legalább nem arra gondolok, hogy mennyire rosszul vagyok. Tudom, hogy a közelben van az erdő, pár perc séta után leérek egy kis tóhoz. Ott aztán nem tartom tovább magamban szenvedésem tárgyát... Alaposan meg is mosakodok, megtisztítom számat, és összeszedem magam. Szörnyen szégyellem magam a tegnapi miatt, nem is emlékszek minden részére. Az első gondolatom, hogy hazamegyek, de aztán inkább úgy döntök, hogy visszamegyek Anntheához. Talán mégiscsak van bennem annyi nemesi vér, hogy tudjam, most bocsánatot kell kérnem. De ez az egész szituáció nagyon megalázó számomra.
Mikor visszatérek a házba már egész világos van a városban, és Lady Annthea épp ébredezik. Nehezen lélegzik, mint akinek rémálma volt.
- Jó reggelt - mondom zavartan, miközben a plafont bámulom.

PK


- Jó reggelt - felelem még mindig furcsán lélegezve. Látom, hogy zavarban van, nem is hozom most elő az este történteket. - Remélem jól aludtál - mondom, és felkelek az ágyból, és magamra terítek egy hatalmas kendőt. - Csinálok valami reggelit, rendben?

Válaszát már meg sem várom, csak előveszem a tojást, és pillanatokon belül illata belengi a házat. Tudom, hogy most nem kívánja az ételt, de jobb lesz, ha eszik, jobban lesz tőle.

PK

- Jól aludtam - egészen addig, amíg a bor távozni nem óhajtott belőlem, teszem hozzá gondolatban. Ezenkívül fáj az orrom, mintha tegnap legalább behúztak volna nekem. De az biztos, hogy nem fogok rákérdezni, hogy mi történt. Lehet kiderülne, hogy Annthea gyűrt képen, és ha ez tényleg így történt, akkor NEM akarom a részleteket tudni. Guh. Reggeli? Milyen színű? Valószínű! Egy falat nem menne le a torkomon, főleg most tojás nem. Rosszul vagyok, elég ha ránézek. De megpróbálom erősnek mutatni magam, mintha semmi bajom nem lenne.
- Öm, köszönöm, hogy itt aludhattam. Meg a vacsorát is, Lady Annthea. A reggelire már igazán nincs szükség, nem vagyok én ingyenélő - mondom gyorsan, és tényleg rossz belegondolni, hogy már két napon is itt töltöttem a vacsorát. Biztos sok kellemetlenséget okoztam, főleg tegnap. Valahogy bocsánatot kell kérnem, de nem tudom, hogy kezdjek bele. Végül sóhajtok, és simán elhadarom: - Elnézést a tegnapi kellemetlenségért. Nem szoktam általában inni, nem így terveztem - mondom gyorsan, majd egyből más témára térek, nem bírnám elviselni ha most csipkelődő megjegyzéseket kapnék. (Amiket tegyük hozzá megérdemelnék és rendkívüli módon felbosszantanának. A fejemet pedig most nagyon nem akarom tovább fájdítani.) - Te jól aludtál? - kérdezem végül, habár láttam, hogy nem igazán volt jó álma.

PK

Úgy tűnik nem emlékszik arra, ami az este történt, mert nagyon gyorsan eltereli a szót. Jesszus, ennyire látszik, hogy rémálmom volt?

- Nem aludtam túl jól, talán a bor volt az oka - motyogom. - Látomásom volt. Téged láttalak, amint egy lovaggal csapsz össze. És vért...

El kellett mondanom neki. Nem akarom, hogy Dalion meghaljon, nagyon nem akarom. Akármilyen önfejű és arrogáns néha, valahogy a szívembe zártam ennyi idő után őt. Olyan mint ha a soha meg nem született kisöcsém volna, akire vigyáznom kell. De ezt el nem árulom neki, sértené a büszkeségét.

PK

- Az a bor gyilkos, nem tudom honnan szerezted - jegyzem meg ércelődve, de ahogy felemelem a hangom rögtön megfájdul a fejem. Azt hiszem ezen a napon muszáj lesz nyugalomban maradnom, ha nem akarok magamnak még több kellemetlenséget. - Látomás? Az nálad mit jelent? Lehet hinni a látomásodnak? - kérdezem kissé bizalmatlanul, hisz mindenkinek szoktak lenni rossz álmai. Azután a bor után pedig nem csodálnám ha elég valóságszerű dolgokat álmodik az ember. Én is azt álmodtam, hogy egy vízköpő életre kelt és rámtámadott. Tisztára olyan volt, mintha ott lettem volna...

PK

- A látomásaim mindig beigazolódnak - mondom határozottan, és megmosom az arcomat az odakészített vízben. - A bort pedig a druidák nedűjének hívják. Nincs semmi köze valójában a druidákhoz, de nagyon ravasz egy ital - mosolygok. - Amit pedig úgy hiszel, hogy csak képzelted, valóságos volt. Elnézésedet is kérem érte - sütöm le egy pillanatra a tekintetem. - Tegnap éjjel átestél a legelső leckéden, bár nem így kellett volna, beismerem.

Valóban szégyellem, hogy ilyesformán kihasználtam Dalion állapotát, de a kíváncsiságom is hajtott.

- És hidd el, az a közepes bőven jobb mint más kezdő mágus teljesítménye - mosolygok végre úgy istenigazából.

PK

Negédesen elmosolyodok, miközben érzem, hogy egyre inkább megy fel bennem a pumpa. Mit is mondtam arról, hogy ma nyugton maradok?
- Közepes - bólintok mosolyogva, a kezeimet idegesen tördelem. - Szóval valóság volt, és a te műved - állapítom meg még mindig nyugodt hangnemben, de érzem, hogy mindjárt kitörök. Nem is tudom megállni, hogy ne fűzzek ehhez egy bájos megjegyzést:
- Máskor akár gyakoroljunk alvás közben, kíváncsi vagyok úgy milyen lesz a teljesítményem! - hangom ironikus, de nem is érdekel. Fáj a fejem, a hasam és még meg is kapom, hogy középszerű vagyok. Igazán hízelgő, nem?

PK

- Kedvesem, felesleges dühöngened - mondom az ifjúnak. - Ha nem kezdesz el a földön henteregni, sokkal jobb is lehetett volna. Viszont, hogy a védelmemre keltél, az igazán nemes lélekre vall, akármennyire is goromba tudsz lenni. És ha kíváncsi vagy, azért így tettelek próbára, mert sokszor kerülhetsz olyan helyzetbe, ahol úgy kell használnod a varázserődet, hogy alig leszel képes rá. Vagy azért, mert ittál, mint tegnap, vagy pedig egy másik mágus bűbája miatt.

Miután befejezem a mondókámat, kinyitom az ablakot, hadd áradjon be a friss levegő és a fény a kicsiny házamba. Tudom, hogy Dalion most haragszik rám, de talán belátja, hogy nem rosszat akartam vele, hiszen akár el is pusztíthattam volna, amikor nem is tudott magáról.

- Valamint, nem megalázni akartalak az este... Pont az ellenkezőjét akarom elérni. Azt akarom, hogy biztos legyél a tudásodban, és az erődben - mondom még utoljára, miközben el kezdem keresgélni az egyik könyvemet.

PK

- Nem szoktam ennyit inni, csak nagyon ritkán - húzom fel az orrom, de tényleg ez az igazság. Csupán pár kortyot, a tegnapi csak kivételes volt. Tisztában vagyok vele, hogy nem bírom. Ez a druidák nedűje vagy mi a halál, viszont itatta magát elég csúnyán. - Mellesleg soha nem futnék el semmi elől. Annyit még én is tanultam apámtól, hogy egy nőt meg kell védeni, ha bajban van - jegyzem meg csípősen, és tudom, hogy megint goromba vagyok. Velem született tulajdonság, sajnálom. Ezenkívül dühös is vagyok, nem kicsit. De próbálok lenyugodni. Végülis nem történt semmi baj, csak rendkívüli módon megaláztam magam. Ezt nem bírom elviselni, főleg, hogy egy nő előtt. Annyi viszont biztos igaz, hogy akár meg is ölhetett volna tegnap Lady Annthea, rosszat tehát nem akart. De akkoris, ez szégyenletes számomra...

Magamban dühöngök, miközben Annthea keres valami könyvet. Nem is veszem észre, amikor lecsapja elém az asztalra. Most ezzel mit kezdjek?

PK


Még szabadkozik egy kicsit, és látom elég ingerült is. Végül meglelem a könyvet, és leteszem Dalion elé az asztalra.

- Tudom, hogy csak egy szokványos könyvnek tűnik - mondom, és kinyitom. - De ez csak egy álca - ezzel elmormolom a varázsszót, mire megmutatja valódi tartalmát. - Ez egy igazi varázskönyv. Rengeteg varázslattal, bájitalokkal, és még rengeteg mással. Minden nap egy újabb varázslatot fogunk venni - folytatom, és Dalion kezébe nyomom. - Nehéz lesz megállni, neked különösen nehéz, hogy ne kezdj el egyedül gyakorolni, de túl veszélyes. Kérlek, csak akkor használd az igéket belőle, amikor velem vagy.

Miután befejeztem a mondandómat kérlelve nézek rá. Ezek a varázslatok túl erősek és túl kockázatosak, hogy egyedül, és segítség nélkül fogjon nekik. És hogy miért adom oda neki ennek ellenére? Mert ez a második vizsga. Ha most nem tud uralkodni magán, akkor nem csak, hogy a könyvet veszem el tőle, de nem is segítenek neki többet.

PK

Kiderül, hogy a könyv egy varázslatokkal teli kötet. Lady Annthea nekem adja, de kijelenti, hogy nélküle nem használhatom. Na jó. Most hülyének néz?
- Miért adod ide, ha csak veled használhatom? Szerintem egyértelmű, hogy ha most ezt hazaviszem, akkor az lesz az első, hogy kipróbálom, szóval... - visszanyújtom felé a könyvet, és hagyom hogy elvegye. - Maradjon csak nálad. Nem áll szándékomban ilyesmivel kockáztatni az életem - mondom, és tudom, hogy helyesen cselekszem. Azért teljesen bugyugta én sem vagyok, mégha talán az állandóan borzos fejem nem is ezt mutatja. De esküszöm, hogy holnaptól kezdve megfésülöm a hajamat és intelligens úriembernek fogok kinézni...

PK

- Ahogy gondolod kedvesem - mondom mosolyogva. Jó döntést hozott, úgy tűnik ész is van a borzos fejében. Útravalóul csomagolok neki friss kenyeret és főtt húst, de ezúttal nem fogadom el a visszautasítást. - Gondolom ma Merlinnel szeretnéd tölteni az idődet, és ő nem tud túl sok étellel szolgálni, ha elhúzódik a beszélgetésetek - ezzel átnyújtom neki a csomagot. - Én pedig ma nem tudlak vendégül látni, mert a városon kívül akad dolgom, és nem hiszem, hogy visszaérek holdtölte előtt.

Ismét el akarom utasítani a csomagot, de Annthea ellentmondást nem tűrve a kezembe nyomja. Nincs más választásam, csak egy grimasszal nézek rá. - Köszönöm - mondom bólintva, majd kissé meglepetten nézek rá utóbbi mondatát felfogva. - Ha nem vagyok goromba - a szóra köhintek egyet, majd folytatom - Megkérdezhetem, hogy hova mész az éjszaka közepén?!