Lady Annthea háza

Egy kicsike nádfedeles házikó, amiben mindössze egyetlen helyiség van. Az szolgál hálószobaként, konyhaként és fürdőként is. Ezt jelzi az egyik sarokban álló fürdődézsa is. A ház közepén egy asztal van, ahol akár négy ember is kényelmesen elfér.

PK

Miután elhagyom Gaius otthonát egésznap az a könyv jár a fejemben. Nem tudom mi ez, talán valami megérzés. Biztos ez is egy ilyen mágus-dolog, ami most jött elő. Kíváncsiságom annyira nyugtalanít, hogy végül merész ötletem támad.

Nem, ezt nem. Győzködöm magam, a reggeli találkozásra és az ellenszenves nőre gondolva. Semmi kedvem ismét találkozni vele, de mivel varázslónő talán tud valamit. Ennyi. Muszáj meglátogatnom, hogy kihasználjam. Talán még étellel is készül, így ennyivel is kevesebb lesz a kiadásom... Hm. Egyre jobb érveket hozok fel magamnak, végül pedig azon kapom magam, hogy Lady Annthea otthona után érdeklődök. Nem akarom elhinni, hogy ezt teszem, de kíváncsiságom úgy látszik erősebb, mint az ellenszenv. Végül már a nő lakásának ajtaján kopogtatok és várom, hogy kijöjjön. Csak ne legyen olyan idegesítő és anyáskodó megint, mert akkor két perc múlva faképnél hagyom.

PK

Már mindent az asztalra készítettem, két személyre terítettem, mert valóban számítok a fiúra. És ekkor kopognak. Csak egy kendőt kapok a vállamra, és úgy megyek ajtótnyitni. Mosolygok, mint mindig, amikor meglátom, hogy beigazolódott a sejtésem.

- Jó estét. Gyere csak be - mondom, és kitárom az ajtót, így megcsaphatja az étel illata. - Gondolom, most arra számítasz, hogy azt mondom, hogy én megmondtam - mondom, és hellyel kínálom. - És megérzéseim szerint kérdéseid is vannak - ezzel én le is ülök az asztalhoz. - Vacsora közben felteheted őket, de csak akkor, ha elárulod a nevedet, te ismeretlen méregzsák.

PK

Annthea szinte rögtön nyitja az ajtót, és egy óriási mosoly van az arcán. Szinte látszik rajta, hogy ő "megmondta". De nem húzom fel magam, elvégre én vagyok az, aki felkereste őt. Kissé bizalmatlanul nézek rá, ahogy kitárja a lakás ajtaját és beinvitál. Ahogy bemegyek érzem az étel illatát, és talán ez az első pozitívum, amit elmondhatok a nőről. Tud főzni! Ejha.
Ő maga le is ül az asztalhoz, miközben megossza velem megérzését, hogy kérdéseim lesznek hozzá. Eltalálta, fantasztikus. De cserébe a nevemet szeretné tudni... Hát azt soha nem tudod meg kedveském!

- Dalion - mondom elmerengve, miközben leülök az asztalhoz. - Lord Dalion Purefly - emelem ki a lordot, tudja csak, hogy nemesi száramazású vagyok. Ezzel egyben bátyám emlékének is tisztelegni szeretnék. Ha valaki, ő megérdemli, hogy felnézzenek rá... senki nincs oly nemes szívű...
Kissé elveszek a gondolataimban, észre sem veszem, hogy elmosolyodok. Ekkor azonban eszembe jut, hogy miért is vagyok itt.
- Higyje el, nem puszta unaloműzésként látogattam meg magát. De erre magától is rájött - vigyorodok el kissé gúnyosan, majd a kék szemekbe nézek. - Tényleg lenne pár kérdésem...

PK

A fiú ugyanolyan pimasz mint reggel volt, de kedvemre való, ahogy azt hiszi, hogy ez a viselkedés vezet bármire is. Szerencséje van, hogy velem sodorta össze a sors, nem pedig mással, mert lehet, hogy nem üldögélne itt.

- Hallgatlak Lord Dalion - mondom, és öntök egy-egy pohár bort kettőnknek. - Ne félj, nem akarlak leitatni, de a kút vize nem túl ízletes - nyugtatom meg, bár ahogy sejtem ezzel is csak felbosszantom. - És ha már a származásunkkal dobálózunk, az én nevem előtt sem tréfából van a Lady jelző - sziszegem, de nem sokáig vagyok mogorva, máris vidámabb az arcom. - És kedvesem, ezt a modort tedd el másoknak, mert amíg az én házamban vagy, megkövetelem, hogy illendően beszélj velem - intem rendre is, de csak azért, hogy ő is tudja, kivel van dolga. - Várom a kérdéseidet, de teli szájjal ne beszélj!

PK

Lady Annthea mindkettőnknek tölt egy-egy pohár bort, majd azzal érvel, hogy a kút vize nem túl ízletes. Ezzel egyet kell értenem, de az arcomra csak egy fintor ül ki. Ezután persze kioktat arról, hogy ő is nemes (eddig is tudtam!), majd hogy ne legyek ilyen goromba. Most igazán nem értem, hogy miről beszél. Mióta bejöttem egy rossz szavam nem volt. De nem is érdekel.
Az előttem lévő ételre nézek, amely akárhogy is figyelem: ínycsiklandozó kinézetű és illatú. Természetesen azért sem nyúlok hozzá, inkább kihúzom magam és a ladyre nézek.
- Szóval... ön bizonyára régóta űzi a mágiát - kezdek bele mélyen a szemeibe nézve, miközben azon gondolkozok, hogy hogyan kéne megfogalmaznom a kérdést, hogy megértse miről beszélek. - És az érdekelne, hogy tapasztalt-e már olyat, hogy egy bizonyos tárgy közelében furcsa érzése támadt? Vagyis érezte-e azt, hogy muszáj közelebbről megnéznie, megvizsgálnia azt a tárgyat? - kérdezem kissé bizonytalanul, és hirtelen nagyon idiótának érzem magam. Arcomra viszont ez nem ül ki, továbbra is szilárdan nézek a nő szemeibe, miközben a boros pohár után nyúlok. Zavaromban kortyolok párat, talán az ital majd segít ellazítani...

PK

- Régóta? Ennyire öregnek tűnök? - kérdezem nevetve. - De komolyra terelve a szót, már egy pár éve igen. És valóban, volt már ilyen megérzésem, különösen mágikus tárgyakkal kapcsolatban - válaszolok, majd én nem zavartatom magam, enni kezdek. A velem szemben ülő szamár pedig éheztesse magát, ha úgy akarja. - Sikerrel jártál Gaiusnál? - kérdezem most én. - Akkor biztos találkoztál Merlinnel is...

Természetes kíváncsiságom azonnal kérdezősködne, hogy felfedezte-e, hogy Merlin is mágus, hogy nála talált-e valami mágikus tárgyat, de jobb ha hagyom, hogy a fiú magától nyíljon meg. Jó volna megtudni róla mindent, mert őszintén szólva felkeltette az érdeklődésemet az arrogáns viselkedésével. Szeretnék rájönni mi tette őt ilyenné.

PK

A nő válasza meglep, ugyanakkor elgondolkoztat. Azt állítja, hogy mágikus tárgyakkal kapcsolatban volt ilyen érzése... tehát a könyvnek valahogy kapcsolódnia kell a mágiához. Vagyis... az öreg Gaius mágus? A gondolatra majdnem hanyatt esek a székkel, de sikerül megtartani az önuralmam. Ezután Annthea meg is kérdezi, hogy sikerrel jártam-e Gaiusnál és hogy találkoztam-e Merlinnel. Most komolyan, mi köze van hozzá? Megpróbálom nem felidegesíteni magam.

- Nem találtam otthon Gaiust, de igen, Merlin ott volt - válaszolok szűkszavúan, miközben kordul egyet a gyomrom. Óvatosan az ételhez nyúlok, majd elkezdek enni... - Nem mérgezett, ugye? - csúszik ki a számon, de mielőtt megint felháborodhatna a házigazda, gyorsan az engem érdeklő témára terelem a szót. - Nos. Ez az öreg Gaius különös figura, igaz? Ő is... mágiával bír? - kérdezem faarccal, mintha csak az időjárásról beszélgetnénk. Ez kezd egyre érdekesebb lenni. Talán még az öreg taníthatna is valamit, ha tényleg varázsló...

Kicsit paranoiás ez az ifjú, azt hiszi megmérgeztem az ételét. Igen, mert nekem minden álmom és vágyam egy halott mágust tudni a házamban. Ugyan már. De sejtheti, hogy ezt a megjegyzését nem igazán díjazom, mert egyből arról kezd beszélni, amiről kérdeztem. Ez is furcsa benne, mert eddig állandóan hadakozott.
- Gaius? Ő csak egy gyógyító. Ami azt illeti a legjobb gyógyító a környéken, kivéve a druidákat - jut eszembe az a békés nép, akik sok mindenre megtanítottak. - Gaius talán, réges régen használt mágiát, de nem vagyok benne biztos - mondom, pedig nagyon jól tudom, hogy az öreg keze is benne volt a szüleim halálában, és ő az egyetlen varázslattal bíró ember, aki a tisztogatás után itt maradhatott. Persze, mióta Merlin színre lépett minden megváltozott. De visszatérek gondolataimba. - Nem is számítanál rá, hogy ki a mágus valójában - célozgatok. - Mi a véleményed Merlinről?

PK

- Merlin mágus? - kiáltok fel, majd nem bírom megállni, fenhangon röhögni kezdek. Sok érdekes dolgot hallottam már, de azért ennyire bugyuta én sem vagyok. - Most ugye szórakozik? Az a szerencsétlen maximum egy jó szolga, nade mágus? Ezt nem tudom elhinni! - mondom a fejemet csóválva. Ez a nő tényleg hihetetlen, de legalább van humora. Legalábbis próbál vicces lenni, ez már valami. Második pozitív csalódás ezen az este, amellett, hogy az étel isteni. Remélem nem zabálok túl feltünően, de ezt otthon is meg tudnám szokni. Persze ezt nem fogom a nő orrára kötni, még félreértené. Ismét a boros pohár után nyúlok és belekortyolok.

PK

Azt hiszi csak tréfáltam, ami nem is baj. És igaza van, Merlin valóban mindennek tűnik, csak mágusnak nem. Pedig ha tudná, hogy milyen jóslatokat hallottam róla a druidáktól, és hogy Merlin lesz az, aki mindannyiunk életét megváltoztatja majd, és ő lesz az, aki felszabadít minket a bujdosás alól.

- Miért kételkedsz benne? - kérdezem. - Azt hiszed te jobb vagy nála? - Most először mutatom nem a legkedvesebb arcomat. - Te semmiben sem vagy különb. Csinos az arcod, daliás vagy, de szemtelen, és nemeshez egyáltalán nem illő a viselkedésed. Merlin azonban egészen más, Dalion. Az ő szíve nincs tele haraggal, pedig ő is életveszélyben van, és nagyobb veszteségeken esett át, mint te azt el tudod képzelni kedvesem. Te csak ne becsüld le Merlint! - csattanok fel, és szemeim szinte szikráznak. A druidák egy törzsében éltem, ahol Merlint megváltóként tisztelték, ezért nagyon fel tud dühíteni, ha így beszélnek róla.

PK

Még nyugodtan nyelem le az utolsó falatot, amikor a nő hirtelen nekem esik.
- Miért kételkedsz benne? Azt hiszed te jobb vagy nála? - kérdezi szikrázó szemekkel, én pedig kiejtem a kezemből az evőeszközt. Hitetlenkedve nézek rá, majd tovább folytatja: - Te semmiben sem vagy különb. Csinos az arcod, daliás vagy, de szemtelen, és nemeshez egyáltalán nem illő a viselkedésed. Merlin azonban egészen más, Dalion. Az ő szíve nincs tele haraggal, pedig ő is életveszélyben van, és nagyobb veszteségeken esett át, mint te azt el tudod képzelni kedvesem. Te csak ne becsüld le Merlint!

Minden egyes szavával egyre inkább idegesít, míg végül annyira dühös leszek, hogy felpattanok az asztaltól. Eddig minden erőmmel azon voltam, hogy normálisan viselkedjek, de nem tudom tovább türtőztetni magam. Ez a nő rettentő mód bosszant.
- Maga nem tud semmit! - ordítok rá a méregtől vöröslően. - Azt hiszi nem tudom hogy kell egy nemesnek viselkedni?! Igen is tudom! De arra válaszoljon, hogy a nagyságos, isteni, dicső királyunk, Uther Pendragon hogy viselkedik? Ő nemes volt-e, amikor ártatlan embereket gyilkoltatott meg? Aztán mosolygott, mintha minden rendben lenne! Én is ilyen legyek?! Köpni tudnék az ilyen nemesi viselkedésre! Ráadásul ne tegyen úgy, mintha tudná, hogy én miken mentem keresztül! Elhiszem, hogy annak a Merlinnek sincs könnyű dolga, de maga azt sem tudja, hogy ÉN miken mentem keresztül! - az utolsó sorokat üvöltöm, a nőt bizonyára megijesztem vele, de nem is érdekel. A kezem remeg az idegességtől, úgy érzem felrobbanok. Ugyanakkor rendkívüli módon fáj itt belül. Mintha ezer tövis lenne a szívemben, szörnyű érzés.
A nőtől nem várok választ, tudom, hogy most távoznom kell.
- Köszönöm a vacsorát - vetem oda ridegen, majd az ajtó felé indulok.

PK


Nem lepődök meg az ifjú reakcióján, de meg sem ijedek tőle. Felpattanok én is, és csak megmozdítom a kezem, ezzel becsapom előtte az ajtót.

- Nem! - kiáltok rá. - És ne is próbálkozz, itt egy egyszerű tospringe sem segít rajtad - mondom higgadtan. - Most pedig ülj vissza, és fejezd be a vacsorát! - adom szinte parancsba. Közben én a gyümölcsöt teszem az asztalra. - Azért jöttél, hogy bosszút állj Utheren? - kérdezem. - Hosszú a sor, nagyon sokan vágynak rá. És te így sosem fogsz a közelébe jutni - mondom sokkal tagoltabban az utolsó mondatot. - Kontrollálnod kell a dühödet, és meg kell tanulnod megjátszanod magad, hogy célt érj.

Magam sem hittem volna, hogy ilyeneket fogok egyszer mondani, hiszen én nem akarom Uther halálát, én megértem miért tette azt olyan régen, amit tett. De ha meghalna nem kellene titkolnom, hogy boszorkány vagyok, és valamilyen szinten az előnyömre válna. De itt van ez a fiú is, aki minden tettével egyre közelebb kerül a halálhoz, ha villámgyorsan nem változtat a viselkedésén.

PK

A tárgyak mozdításában profi vagyok, kinyithatnám az ajtót gond nélkül, de Annthea reakciója annyira meglep, úgy megdöbbenek, hogy földbegyökerezik a lábam. Kontrollálni kell a dühömet? Jó! Visszaülök hát az asztalhoz, majd szó nélkül eszek tovább. Belemegyek ebbe a kis játékba, ha már ez a nő annyi energiát fektet bele. Nem értem miért teszi, nem értem miért ragaszkodik hozzám foggal körömmel.
Mindenesetre próbálok lenyugodni. Az ételre koncentrálok, majd iszok pár korty bort és lopva felnézek Anntheára. Most mi lesz?

Kicsit én is megnyugszok, és visszaülök az asztalhoz. Belekortyolok az italomba, és alaposan megnézem magamnak a fiút.

- Bocsásd meg a kirohanásomat - sóhajtom percekkel később. - Pont én beszélek az önuralomról - kacagok fel kényszeredetten. - Csak mindig aggódok a hozzám hasonlók miatt. Nem szeretném, ha rosszra fordulna a sorsuk. Te is eldöntheted, hogy mit akarsz. Menni az ostoba bosszúálló fejed után, vagy esetleg kicsit lehiggadni, és lassan, de célt érni. Akár a segítségemmel is - teszem hozzá, majd újból Daliont figyelem.

PK

- Figyeljen - magam is meglepődök milyen higgadtan kezdek bele a mondandómba - Tudom mit csinálok. Néha elvesztem a fejem, de nem vagyok bolond! Ne nézzen annak. Lassan két éve, hogy a bosszút tervezem, de még soha nem buktam le. Megkérdezheti azt a Merlin fiút is, hogy milyen modorban beszéltem vele. Szinte biztos vagyok benne, hogy szimpatikusnak tart - mosolygok kissé nagyképűen, miközben elpusztítom a csirke utolsó maradványait is, majd a boros poharam is kiürül. Már érzem kissé a fejemben azt a kellemes zsibongást. Jól tudom, hogy nem bírom az alkoholt, de mások szerencsére nem. Még szerencse hogy ittam, ilyenkor mindig sikerül hamarabb lenyugodnom és jobb hangulatba kerülnöm. Amikor felnézek Anntheára, már egyáltalán nem látszik rajtam, hogy az előbb ordítoztam.
- Mégis hogy segíthetne? Nem kockáztathatja az életét egy idegen miatt. Nem fogadhatom el - csóválom a fejem.

PK

- Te tudod, hogy elfogadod-e vagy sem. Kicsit több tapasztalatom van a mágiában mint neked Dalion. Elárulom, hogy én a druidáktól tanultam - árulom el az egyik titkomat. - És kicsit sem nézlek bolondnak - mosolyodok el őszintén. - Csak tudom, hogy a forrófejűség, amit velem szemben is mutatsz a vesztedet okozhatja. Én elhiszem, hogy Merlin szimpatizál veled, hisz legyünk őszinték, ő olyan naiv, mint senki e földön. Azonban akkora hatalom van a kezében, hogy még én sem, sőt a druidák sem tudják ésszel felfogni. Valójában ő maga sem - kezdek bele a mesélésbe. - De biztos untatlak - ezzel felállok, és a kis tarisznyáért nyúlok, amiben már összekészítettem egy adag ételt a fiúnak. - Fáradt is lehetsz, úgyhogy térj haza, pihenj egyet, gondolkozz el az ajánlatomon. Tudod hol találsz, ha döntöttél.

Dalion felé nyújtom a csomagot, rajta áll, hogy elfogadja-e, én örömmel adom, mert sejtem, hogy nem mindig futhatja neki ételre.

PK

Annthea elárulja, hogy a druidáktól tanult. Nehéz beismernem magamnak, hogy ez tényleg több, mint az én tudásom. Ha csak a nevetséges gyakorlásokra gondolok, amiket azért csináltam, hogy a bátyámat lenyűgözzem... akkor nem vettem annyira komolyan a varázslást, ezzel tisztában vagyok. Őszintén elgondolkodtat a nő ajánlata, mégha ilyen viharosan is indult a kapcsolatunk. Most sem vagyok biztos benne, hogy kibírom egy óránál tovább mellette, de annyit megállapíthatok, hogy nem egy rossz ember.
És erről a Merlinről már megint ódákat zeng! Ha ennyire hatalmas ereje van a gyereknek, lehet inkább őt kéne felkeresni. Kíváncsi vagyok az erejére, ha jóslatok szólnak róla. Még mindig nevetségesnek és szörnyen naívnak tartom a fiút, de talán pont ez lesz a kulcs, hogy közelebb kerüljek hozzá és a célomhoz. Mindenesetre minden lehetőséget ki kell használnom. Ezen gondolkozok, miközben Annthea egy csomagot nyom elém. Neeem, ezt már igazán nem.

- Köszönöm igazán Lady Annthea, de nem fogadhatom el - a büszkeségem nem hagyja, hogy elfogadjam az ételt, idáig nem süllyedek. Tudom, hogy jobban járnék, de nem fogom hagyni, hogy szánalmasnak tartson. - Az ajánlatán gondolkozok majd - közelebb lépek az ajtóhoz, majd mielőtt kilépek még egy félmosollyal megjegyzem: - Bocsánat az arcátlanságom, a szemtelenségem és a gorombaságom miatt... De, én már csak ilyen vagyok - vetem oda egy gúnyos vigyorral.

PK


Milyen önfejű a kölyök, de legalább ragaszkodik ahhoz, amit elhatározott, ez igazán nemes férfit fog belőle kovácsolni.

- Én pedig ilyen tenyérbemászóan jókedélyű, ha tetszik, ha nem - viszonzom gúnyos megjegyzését. - Jó éjt Dalion - és még csak most oldom fel a varázslatomat, az ajtó pedig résnyire ki is nyílik. - Nem mondom, hogy vigyázz magadra, mert csak egy csípős megjegyzést kapnék - mondom csipkelődve.

PK

- Úgy látom kezd kiismerni - nevetem el magam, majd még utoljára hátra nézek: - Így is kap egy csípős megjegyzést: a főzőtudásán még van mit javítani! De amúgy köszönöm, jó éjt! - gyorsan eltűnök az ajtóból még mielőtt válaszolhatna. Persze az állításom egyáltalán nem igaz, de nem bírtam megállni, hogy ezt kihagyjam. Néha elgondolkozok azon, hogy tényleg pofátlan vagyok. De ezen hamar sikerül túltennem magam. Egy mosollyal az arcomon megyek hazafelé, úgy érzem a holnap is sok dolgot fog tartogatni számomra.

PK

Azon kapom magam, hogy ismét Lady Annthea háza előtt állok. Igazából nem is tudom, hogy mit akarok tőle, talán csak a gyomrom vészes korgása hozott ide. Otthon csak a száraz kenyér várna, arra meg a legkevésbé sem vágyok.
Ugyanakkor a tegnapi ajánlatán is gondolkoztam út közben. Igazság szerint Merlint már nem akarom belekeverni a bosszúmba, mégha ő lesz a jövőben az atyaúristen is. A srác túl jóhiszemű, és így is minden nap az életét kockáztatja azért, hogy megmentse a kis szerelmét. Na jó, ez gonosz volt, de tényleg az egekig dícsőítette azt az Arthurt. Ha a herceg tényleg ennyire nemeslelkű, akkor minél hamarabb a trónra kell kerülnie. Ebben pedig majd én segítek... Szóval úgy döntöttem, hogy Lady Annthea segítségével fejlesztem tovább az erőmet. Feltéve ha most nem bosszantom fel annyira, hogy meggondolja magát, vagy ő nem bosszant fel engemet. Mindkét lehetőségnek elég nagy a valószínűsége.

Ma vártam, hogy Dalion felbukkanjon nálam, de eddig még nem tette meg. Biztos Merlin nyomában járt, vagy a bosszúját forralgatta. Egyik sem az én dolgom, habár ha Merlint rossz útra próbálja téríteni, biztos lehet benne, hogy kap tőlem egy fenékbe billentést. Ha eddig nem is jelent meg az ifjú, szerintem korgó gyomra vacsorára idecsábítja. Szerintem nem is tévedek nagyot, mert már motoszkálást hallok az ajtó elől. De még nem mozdulok, megvárom, hogy kopogjon.

Nem is tudom mi van velem, talán én is túl magányos vagyok, hogy ennyire készülődtem ehhez a vacsorához is. Bár Dalion nem a legjobb társaság a durva modorával és csípős nyelvével, de előbb-utóbb megtanul legalább annyira viselkedni, ahogy egy nővel illik, ugyanis abban nem is reménykedem, hogy egy hölgyet megtanuljon tisztelni.

PK

Még szemezek pár pillanatig az ajtóval, majd végre be is kopogok. Szinte már látom magam előtt a nő arcát, biztos mosolyogni fog. Mindig mosolyog! Régen én is sokat mosolyogtam, amikor még úgymond boldog család voltunk. Bár bújkálnunk kellett, de a családi vacsorák mindig jóhangulatban teltek, imádtam azt az érzést. Apám történeteket mesélt, Dalionnal cívódtunk vagy nevetgéltünk, anyám pedig tálalta a forró és ízletes vacsorát.... hiányoznak azok az idők. Ezen azonban nem gondolkozok tovább, mert végre kinyílik az ajtó.

PK

- Jó estét Dalion - nyitom ki az ajtót, és már intek is neki, hogy jöjjön beljebb. - Vacsora már tálalva, bor az asztalon. Ha esetleg kívánsz még valamit, mondd csak - sorolom, és leülök a székemre. Most is mosolygok, de most nem olyan széles a vigyorom. - És kérlek a sértegetéseidtől most kímélj meg - bököm neki oda, és már eszem is a vacsorám.

PK

Szinte meg sem tudok szólalni, Annthea már be is hív a lakásába. Most nem mosolyog rám olyan sugárzóan, egy pillanatra meg is lepődök, hogy valami baja van? Aztán még hozzáteszi, hogy ne sértegessem. Hát basszus.
- Most egyáltalán nem azért jöttem, hogy sértegessem! - mondom dacosan, majd beljebb tessékelem magam az ajtón és leülök az asztalhoz. Most is két személyre van tálalva, ezek szerint megint várt rám. Valamiért mosoly kúszik az arcomra, tehát nem vagyok váratlan vendég. Valamiért pedig úgy éreztem... - Nos - mondom egy köhintéssel, majd kicsit bizonytalanul nézek fel. - Szóval, mondja meg nyugodtan, ha zavarom önt. Bár a terítésből ítélve már várt rám...- magam is meglep, hogy milyen kis udvarias vagyok...vagy milyen. Úgy gondolom, hogy folytatom ezt a viselkedésemet. Talán bebizonyíthatom végre, hogy nem vagyok totál neveletlen. Emelett valamiárt úgy érzem, hogy a nőnek nincs jó kedve, most nem merek ezért úgy csipkelődni. - Tölthetek egy kis bort, hölgyem? - artikulálok, nagyon furcsa ez a szó.