Reade háza

Puritán, de mégis előkelő közepes ház. Nem hivalkodó a berendezés, de érezni, hogy vagyonos ember lakik itt.

PK


Egészen addig nem tudom, hogy mit tervez velem, amíg a házba nem lök. Én csak megállok a küszöbön, és tényleg teljes testemben remegek, amikor becsapja maga mögött az ajtót. Amikor közelít akkor döbbenek rá, hogy hogyan akar megleckéztetni. Most tényleg olyan helyzetbe kerültem, amiből lehetetlen menekülni. Nyelek nagyot, és csak bámulom a férfit, ahogy közeledik felém rémisztő tekintettel.

PK

A házamba érve belököm a fiút, aki kezd idegesíteni ezzel a beszari viselkedéssel. Meg kell tanulnia vállalni a tetteit, különben soha nem fog felnőni. Vagy tanuljon meg úgy lopni, hogy ne vegyék észre. Engem soha az életben nem vettek még észre, habár nem most kezdtem a szakmát.

Megfogom a fiút, majd kényszerítem, hogy térdre ereszkedjen. Erre mégjobban remeg, ez mostmár nem nevetséges?
- Ne reszkess már ennyire, nem esik semmilyen bántódásod! - nézek rá keményen, majd leülök szembe vele az ágyamra. - Ajánlom, hogy jó legyen, különben számodra fájdalmasabb opcióját választom a büntetésnek - fenyegetem meg, majd elkezdem kioldani a nadrágomat. Még Camelotban nem is volt lehetőségem egy kis kalandra. Itt az ideje, már amúgy is kezdett hiány fellépni. Ez a kisfiú jó lesz egy délelőtti kis lazításra... aztán megyek vissza melózni. Hurrá.

PK

Most már végre el is mosolyodom. Valamiért nagyon megnyugodtam, és meg is teszem amire kér. Vagyis utasít, de mindegy is. Letérdelek elé, majd percekkel később már fel is állok. Reménykedve várom az ítéletét, miközben megigazgatom a ruhámat, ami a térdelés miatt összegyűrődött. Ezúttal nem próbálom elkerülni a tekintetét, hanem az arcát figyelem.

- Nos uram? - kérdezem, de valamiért biztos vagyok benne, hogy igenis elnyerte a tetszését.

PK

Ejha! A kis taknyos meglepően megörül, és igazából nem tudom minek: annak, hogy a száját kell használnia vagy annak, hogy nem verem meg de csúnyán? Lehet mindkettő, de ahogy megteszi rájövök: nem az első neki. Igazából eléggé élveztem...

- Nos uram? - néz rám, mintha még dícséretet várna a produkciójáért. Azt hiszi, hogy most még én fogok neki nyalizni? Egy kölyöknek?
- Mit mondjak? Örülj, hogy nem vertelek agyon, ne hidd azt, hogy most még nekem kéne megköszönnöm - lehelem, és kissé még az aktus hatása alatt vagyok, úgy csatolom vissza a nadrágomat. Felnézek a fiúra, aki láthatóan kissé csalódott. Most mégis mit várt? - Én tettem neked szívességet, és nem fordítva. Most pedig mennem kell dolgozni...

PK


Lehajtom a fejemet előtte.

- Bocsáss meg nekem uram - mondom alázatos hangon, és ezúttal nem csak megjátszom. Ez a férfi... Férfi, aki kihasználta az alkalmat, nem finomkodott, nem játszotta meg magát. Elbűvölt. - Bocsáss meg nekem - mondom még egyszer. - Remélem jóvá tudom tenni a hibámat - ezzel felemelem a tekintetemet, és csillogó szemekkel nézek rá.

PK

Nagyot nézek, kezd kicsit érthetetlenné válni számomra a fiú viselkedése. Először retteg, majdhogynem elsírja magát a félelemtől, most meg úgy néz rám, mint aki rájött arra, hogy orálisan kielégítette a Megváltót. Egy gyors keresztet vetek a gondolatra... egy templomban éltem, jó?!

- A hibádat csak úgy tudod rendbe tenni, ha máskor nem követed el. Lopj úgy, hogy ne járj hasonlóan - állok fel, majd végigsimítok a hajamon és megigazítom a ruhámat. Ezután kissé megvetően nézek a fiúra: - Habár lehet kedvedre lenne, ha így járnál megint, mi? - nevetek sötéten, és célom, hogy minél inkább zavarba hozzam.

PK


- Habár lehet kedvedre lenne, ha így járnál megint, mi? - nevet fel, én pedig fülemig elvörösödök. Ráharapok az ajkamra, és remélem, hogy nem ül ki az arcomra az, hogy mennyire igaza van. Hallom kintről azt az árust, aki pontban délben szokott kimenni a piacra, és elkezd óbégatni. Rohannom kell Vance herceghez. Most is elméletileg azért jöttem ide, hogy beszéljek azzal, aki a bájitalt adta, erre itt kötöttem ki. Majdnem agyonvertek, kishíján összepiszkítottam a nadrágomat, de szerencsére megúsztam. Bár még ki tudja, hogyan változik a férfi kedve. De már legalább nem rettegek tőle.

- Elmehetek? - kérdezem halkan. És milyen vonzó is. Miken jár az agyam. És gazdag. Hmm, csak előnyöm származna, ha tovább bonyolódna köztünk a dolog. Na persze nem igazán szeretném félholtra veretni magam, de lehet, hogy nem ártana a közelében maradnom.

PK

Elvörösödik, én pedig megint nevetek. Mindig sikerül elérnem, hogy mások kényelmetlenül érezzék magukat, ez pedig olyan jó érzéssel tölt el.
- Elmehetek? - kérdezi lesütött szemekkel, mint valami kis ártatlan szent, de két perccel ezelőtt a szája nem erről árulkodott. Az nem szent, aki ilyeneket csinál... és végképp nem ártatlan.

- Nem hallottam, amit mondtál - sóhajtom, majd megrántom a vállam és az ajtó felé veszem az irányt. - Nem akarlak többé az árum közelében látni. Ha mégegyszer hozzáérsz, tényleg megverlek. Nem viccelek, kérdezz meg egy Spike nevű férfit, ő tapasztalatból mesélhet. Ha még él - teszem hozzá egy mosollyal, és arra a mocskos csalóra gondolok. Igazán allergiás vagyok arra, ha tőlem akarnak lopni. Még a saját apámat is megverném, ha meg merné tenni. Ja, de ostoba vagyok, őt már meg is ütöttem...Elvigyorodok az emlékre.

Oké. Úgy tűnik, hogy már le se sajnál, így már le is léphetek. Követem őt, ahogy az ajtó felé megy, és amikor kinyitja, ki is ugrom előtte. Már rég késésben vagyok. Ha szerencsém van a herceg annyira szégyelli magát, hogy nem szid meg a késésért, ha mégsem... Nem is akarok belegondolni. Abban is reménykedem, hogy már kiverte a fejéből a pajzán gondolatokat, már elég volt egy ilyen érdekes kaland is.

- Nem látsz többé uram - mondom búcsúzásként, és leveszem a fejemről a sapkámat. Borzalmasan megizzadtam alatta, jól esik egy kis hűvös levegő.

PK

Nem szólok semmit, csak nézem, ahogy eliszkol. Minek kellett ez a nagy hajcihő? Bár lehet, hogy alábecsülöm magam és úgy nézek ki, mint egy herceg. Ezesetben fogadok mostmár szolgákat. Meg tudnám szokni az "uram"-ozást, de igazából pont ez az, amitől kiráz a hideg. De sebaj. Nem akartam bizalmaskodni a kölyökkel, uramozzon csak, nincs szükség a nevemre.

Kissé elgondolkozva megyek vissza a standomhoz. A lány, akit megbíztam még mindig ott van és megrezzen a jöttömre. Odanyújtja a pénzes zacskómat, érzem, hogy nélkülem is kitünően fogytak az áruim. Egy érmét oda is dobok a lánynak. Megérdemli. Talán, ha később unom magam ő lesz a következő, akit meghágok.
Szeretem, ha zajlik az élet.

Egyre jobb itt Camelotban!