Várudvar

Camelot várának udvara

PK

A vár udvarában állok, miközben a kezemben szorongatom az idős Gaius könyvét. Ma reggel mondta valami ismerőse a piacon, hogy vigyem vissza neki, mert nagyon fontos. A probléma csak annyi, hogy fogalmam sincs melyik Gaius lakhelye, így tanácstalanul állok a tér közepén. Felnézek a hatalmas épületre, és hirtelen vegyes érzelmeim támadnak. Legszívesebben berontanék, és a saját két kezemmel ölném meg Uthert, de tudom, hogy ennek még nincs itt az ideje. Le kell nyugodnom.
Inkább a feladatommal foglalkozom, úgy döntök megkérdezek valakit. Egy fiatal nőt pillantok meg a téren, ránézésre nemesnek tűnik. Teszek pár lépést, majd megszólítom.
- Elnézést, meg tudná mondani, merre van a híres gyógyító, Gaius lakhelye?

PK


Kevesen vannak a vár udvarán, amikor kisétálok. Még csak most kezdődik igazán a nap, a szolgálók még lelkesen nyüzsögnek. Én is mosolyogva megyek tovább, és elegyedek később szóba az egyik lánnyal, aki a segítségemet kérte a varrásban. Nem is igazán figyelek, amikor egy férfi megszólít.

- Elnézést, meg tudná mondani, merre van a híres gyógyító, Gaius lakhelye? - kérdezi, én pedig ráemelem a szemem. Meglepően jóképű a fiú, mert így már látom rajta, hogy talán még nálam is fiatalabb.
- Ott - mutatok mosolyogva az egyik ablakra. - Vigyázz, a vár folyosóin könnyen el lehet tévedni - intem figyelemre, de aztán valami furcsát érzek. Mélyen bámulni kezdek a fiú szemébe, majd a kezemet nyújtom felé. - Én Annthea vagyok...

PK

A nő épp egy szolgálóval beszélget, majd kérdésemre felém fordul. Hosszú barna haja van, kék szemei, sima arca. Bájosan mosolyogva válaszol, nem mintha ezzel jobban belopná magát a szívembe.
- Ott - mutat az egyik ablakra. - Vigyázz, a vár folyosóin könnyen el lehet tévedni - teszi hozzá, mintha magamtól nem jönnék rá. Az ilyen "kedves" típust utálom a legjobban. Már mennék el, amikor furcsán kezd méregetni. Nem értem mit akar ezzel, de ekkor a kezét nyújtja felém. - Én Annthea vagyok...
Meglepetten nézek rá, a szemöldököm hirtelen felemelkedik. Nos, sok rámenős nővel találkoztam már, de ez már kezd túlmenni minden határon.
- Kérem - mondom hűvösen, majd meghajolok. Nem csókolok kezet neki, nehogy félre értsen. Unom már a nőket, mind olyan kiszámítható. Utoljára még vetek rá egy rideg pillantást, majd elindulok a dolgomra...

PK

Szemtelensége felbosszant, és arcomról is lefagy a mosoly.
- Arcátlanságod túl megy minden határon - lépek utána, és megfogom a karját. - Ifjú mágus - fűzöm hozzá suttogva. - Nem viselkedhetsz így egy hölggyel - mondom úgy, mintha az előbb nem neveztem volna mágusnak. - Ráadásul igen veszélyes a magunkfajtának a várban járkálni, főleg, ha ilyen modora van mint neked kedvesem - ezzel megint rámosolygok. Pimasz egy kis fickó ez a fiú, valami hihetetlen harag, düh árad minden pillantásából. És úgy érzem félreértette a viselkedésemet. Attól még, hogy ennyire daliás és szemrevaló, még nem remeg meg tőle a lábam, főleg, mert fiatalabb nálam.

PK

A nő megragadja a karom. Unottan nézek le rá, gondolom már megint jön a kioktatás, hogy én mennyire arcátlan vagyok. Kit érdekel? Persze nem is tévedek, egyből rám rivall... Már nem is akarok figyelni rá, de akkor suttogva mágusnak nevez. Meglepett szemekkel nézek rá.
- ...Ráadásul igen veszélyes a magunkfajtának a várban járkálni, főleg, ha ilyen modora van mint neked kedvesem - mondja mosolyogva, én pedig próbálom feldolgozni a hallottakat. Szóval a nő boszorkány. Hm. Jó. Elhúzom a karom, majd szigorúan nézek rá.
- Örülök, hogy ezt megosztotta velem, Lady Annthea. De tudtommal nincs közöm magához, és magának sincs köze hozzám - mondom gúnyosnak szánt hangon, majd kissé távolabb lépek tőle. - Ráadásul magának kéne figyelmesebbnek lennie, bárki meghallhatta, amit az előbb mondott. És ha megkérhetem ne aggódjon értem, szerintem felnőtt férfi vagyok, tudom mit teszek. És ha most megbocsát, távoznék... - mondom kimért hangon, remélem végre békén hagy ez az ellenszenves nő. Nem csak próbálja a kedveset játszani, de még anyáskodni is akar felettem. Mégis mit képzel, hogy egy gyerek vagyok? Vagy hogy mert ő is varázsló az ágyba viszem? Szánalmas.

PK

Válaszától felkacagok. Kis pukkancs, de be kell ismerni, hogy nagyon aranyos.

- Ahogy gondolod - mondom vidáman, és hagyom hadd sétáljon tovább. - A nevemet már tudod, ha segítség, vagy társaság kell, meg találsz. És ne éld bele magad, nem az ágyamban - mondom még most is visszatartva a kacagást. Aztán lassan megnyugszom, és hátatfordítok. A piacra kell igyekeznem, ha főtt ételt akarok tudni ma az asztalon. Igazából örülök, hogy egy másik varázserővel rendelkező emberrel, csak azt sajnálom, hogy ilyen méregzsák. De biztos van oka arra, hogy ilyen fiatalon ilyen keserű legyen. Ezekkel a gondolatokkal indulok el.

PK

Legnagyobb meglepetésemre a nő elkezd nevetni. Ezzel zavarba hoz kissé, de hamar túlteszem magam rajta. Nem érdekel mi a véleménye rólam.

- Ahogy gondolod - mondja sugárzó, vakító arccal, amitől nekem hánynom kell. - A nevemet már tudod, ha segítség, vagy társaság kell, meg találsz. És ne éld bele magad, nem az ágyamban - az utóbbi mondaton nagyot nézek, és majdnem visszaszólok valami nagyon gorombát. Azonban visszafogom magam, hagyom hogy a nő hátatfordítson nekem. Nem tudom mit képzel magáról, de egy ilyen öreglányt biztos nem fektetnék le. Nevetséges. A gondolatot meg is mosolygom, pedig nagyon ideges vagyok az adott pillanatban. A düh azonban hirtelen elszáll, és jó kedvem lesz. Magam is meglepődök, majd elindulok abba az irányba, amit a nő mondott.
Akár ellenszenves, akár nem, azért mégis megnyugtat a tudat, hogy más varázslók is vannak rajtam kívül... Abban viszont biztos vagyok, hogy nem fogom felkeresni. Egyedül fogom elérni a célom, nincs szükségem másokra. Nincs szükségem senkire...

PK

Megszaporázom a lépteimet, és hamar a piacra érek. Kiválogatom a legszebb zöldségeket és gyümölcsöket, majd egy másik kofához lépek, aki csirkét árul, szerencsére már megkopasztva. Azért vásárolok ennyire lelkesen, mert valahogy érzem, hogy este vacsoravendégem lesz, az ifjú, heves és haragos mágus személyében.

Közben elgondolkodok a fiún. Valami mélyen nagyon mardoshatja, hogy ennyire megkeményedett. Talán ő is elvesztette a szüleit Uther miatt akárcsak én? Talán ő nem volt olyan szerencsés mint én, hiszen nekem ott volt Beatha és a druidák is, hogy segítsenek.

De az is eszembejut, hogy mennyire idegesítettem őt. Talán a vidámságom, vagy a közvetlenségem dühítette fel, ki tudja, de az biztos, hogy már az sem tetszett neki, hogy hozzászóltam. Sokat kell még tanulnia, mert ha így folytatja, nagyon gyorsan felhívja magára a figyelmet, és máglyán végzi. És igazság szerint kár lenne érte, mert még sok kis hölgyet fel tudna vidítani, már csak mosolyával is, másról nem is beszélve.

Bepakolom kis kosárkámba, amit vettem, majd hazafelé indulok.

//Ha követsz, és válaszolsz, szerintem már az Alsóvárosban tedd//

PK

Kezdek kijönni a sodromból. És persze ki miatt? Ó, hát persze, hogy Merlin miatt! Ma elmentünk vadászni a lovagokkal. Kifejezetten hangsúlyoztam Merlinnek, hogy időben hozza be a reggelit a szobámba, mert korán indulunk. Erre?! Felkelek és sehol semmi! Jó, mivel nem volt sok időm, így nem foglalkoztam vele. Most viszont már nem tűrhetek tovább. Teljesen le vagyok izzadva, le kéne fürdenem és még éhes is vagyok. És Merlin még mindig sehol! MEGÖLÖM!

- Hol a csudában van már Merlin? - kiabálom az udvaron, a szolgák pedig ijedezve csóválják a fejüket, hogy nem tudják. Ezt nem hiszem el. Ha nem kerül elő azonnal, esküszöm, hogy a dobálóban végzi megint. Csak kerüljön a szemem elé....

Artúr már dühöng mire leérek az udvarba. Biztos bosszantani fogja, hogy nekem jó kedvem van, de most, meg amúgysem érdekel.

- Sikeres volt a vadászat felség? - kérdezem köszönés nélkül, és leveszem a nyerget a lováról. A szolgálók hüledezve nézik, hogy mint mindig, most sem félek egy szemernyit sem a gazdámtól, sőt vidáman vigyorgok rá. - A fürdő vized hamarosan kész lesz, és egy szolgálólány már készíti az ételedet - hazudok egy hatalmasat, mert ennek még a fele sem igaz. Bár még nem tudom, hogy ebből a füllentésből hogyan húzom ki magam, ezért elgondolkodok. - Mire végeztél a királynál, addigra minden készen lesz - mondom ami először eszembejut. Ezért Uthertől is kaphatok szegény fejemre, de Artúr hangját is visszhangozni fogják a kőfalak.

PK

Az arcomra egy mosoly ül ki. Egy széles, kedves, bájos mosoly.
- Először is... Szia Merlin - mondom neki a legnyájasabb hangomon, majd átkarolom a vállánál fogva. Ő csak idiótán vigyorog, én pedig megszorítom a vállát. - Mondd, hogy aludtál? - nézek rá sugárzóan, miközben nagyon kell küzdenem az ellen, hogy ne roppantsam össze a karját. Szegény Merlinnek még eltörne a kicsi keze, és akkor nem tudna engem szolgálni, igaz? Csupán ez az egyetlen dolog, ami visszatart. - Azt mondod minden kész lesz mire visszatértem apámtól? Ez nagyon jól hangzik, de... - az arcomra fagy a mosoly, majd lehúzom a fejénél fogva és egy barackot adok neki. Jó erősen szorítom a haját, hagy fájjon. - Az a probléma, hogy mindezt reggel kellett volna megtenned!! - kiabálok rá mérgesen, majd elengedem. - Remélem jó indokod van rá, hogy miért késtél el! - nézek rá szigorúan, de majdnem röhögnöm kell, mert a haja tök idétlenül áll az előző erőszakoskodásom miatt.

Artúr halálra rémít a viselkedésével, túl nyájas velem. Ilyenkor mindig készül valamire, és most is így van. Akkora barackot ad a fejemre, hogy az napok múlva is fájni fog. Végül rám förmed, egyenesen a fülembe, ami azonnal zúgni is kezd.

- Igen, jól aludtam. Köszönhetően annak, hogy hajnalig készítettem elő a vadászathoz kívánatos dolgokat. Amit te adtál parancsba - mondom én is haragosan, miközben sajgó fejtetőmet dörzsölöm meg. - Uram - teszem hozzá, közel sem alázatosan. - Majd legközelebb odafigyelek, és nem fekszek le egyáltalán pihenni - hajolok meg egy kicsit, majd a fülemet is megütögetem, amiben még most visszhangzik a herceg hangja. - Szóval bocsásd meg, hogy ilyen rossz szolgád vagyok - mondom még utoljára. Sejtem, hogy emiatt is kapok a fejemre, de ennél sokkal rosszabb helyzetben már csak a dobálóban lehetnék, ahová már sokszor kerültem Artúr miatt.

Merlin pontosan olyan arcátlan, mint mindig. Visszaszól nekem, és még pimaszkodik is, mintha az én hibám, hangsúlyzom az ÉN hibám lenne, hogy ő elaludt. Tisztára nevetséges, de nem tudok nevetni rajta.

- Remek, örülök, hogy most már figyelmesebb leszel - válaszolok neki dölyfösen. Ne higyje azt, hogy most letérdelek a lábai elé és bocsánatot kérek! - Ma is rengeteg feladatom van számodra. Nemsokára megrendezésre kerül a szokásos cameloti lovagi torna, amikor más királyságokból is jönnek lovagok. Szóval készülnöm kell. Ma szépen elmész tehát a cipészhez, és csináltatsz nekem egy új csizmát. A régi valahogy egész véletlenül kilyukadt - nézek rá, mintha egyikőnk sem tudná, hogy pontosan ki hibájából, majd folytatom - Emellett persze a szokásos dolgok: a páncélok, fegyverek kifényesítése, a lovak lerendezése. Nem fogsz unatkozni - mosolyodok el, majd amikor meglátom a fancsali arckifejezést már majdnem megsajnálom. De csak majdnem.

Hát persze, hogy mindent a nyakamba sóz, de hát mit is tehetne, aki csak a kardforgatáshoz ért. Arcomra kiülhetett, hogy mennyire boldog vagyok a kapott feladatoktól, mert Artúr arca egy pillanatra ellágyul, de meg is keményedik abban a pillanatban. Mit játsza magát? Tudom nagyon jól, hogy nem csak ilyen tud lenni.

- Igenis uram - mondom kissé gúnyosan. - Akkor azonnal neki is állok - mondom, és hátat is fordítok Artúrnak. Mire utánam szólhatna, már nagyon messze járok. Maradjon csak éhen, és rendezze más a fürdőjét, van más dolgom is, amiket most adott parancsba.

Még ilyen fejfájást nem éltem... De muszáj erőt vennem magamon. Nagyon nehezen sikerül felöltöznöm, magamra szednem a páncélomat. Sőt, ahogy a kardomat próbálom a hüvelyébe helyezni, még mellé is dugom. Pontosan ezért hordok erős bőrnadrágot a harisnya helyett a tunikám alatt.

Első lépéseim az utcán még elég bizonytalanok, mert a fejem előre húz, ráadásul a nap is égeti a szemeimet, de ki kell érnem időben az udvarra. Ami természetesen nem sikerül, kések kicsit. De úgy látszik, ez senkinek sem tűnt fel. Hatalmas zsivaj van a palota előtt, nyüzsögnek az emberek, Artúr herceg pedig sehol. Artúr nincs itt? Pedig ő szokott lenni az első, és szid is minket bőségesen, ha egy kicsit is késni merünk. Erre ő az, aki késlekedik. Bár ez elég különös. Odamegyek hát egy másik lovaghoz, akinek sosem emlékszem a nevére, nemrég lett lovaggá ütve.

- Bocsáss meg nagyuram - szólítom meg a kis tacskót. - Mi történt? A herceg miért késlekedik?

Kicsit túl bizalmas a fiú, de nem baj, legalább elárulja, hogy mi történt éjjel. Kicsit gyanakodni kezdek, lehet, hogy a sebhelyes arcúnak is köze van hozzá. Azt, hogy a vadászatból nem lesz semmi nem igazán bánnám.

- Köszönöm - mondom, és rácsapok az ifjú lovag vállára, pontosabban megpaskolom. Ha már így vagyunk, beülök az egyik oszlop árnyékába, és lehúzom magamról a vaskesztyűt is. Hogy zúghat így a fejem még mindig? És jó lenne tudni, hogy akkor lesz-e vadászat, avagy sem. Habár ha nem lesz, akkor is elfelejthetem az alvást, mert munkára lesz fogva az összes lovag.

Ez a reggel is jól kezdődik, hatalmas sorban állnak a várban az emberek, hogy panaszkodjanak megint. Jaj szerintem neki varázsereje van! Jaj, valami nagyon gyanúsat láttam! És a többi... de aztán egyre többen érkeznek azzal, hogy valaki éjszaka betört hozzájuk. Sóhajtok. Ennyit a vadászatról, pedig már lent várnak a lovagok is. Ránézek Merlinre, aki idegesen néz vissza rám. "Egész éjszaka a vadász-kellékeket takarítottam!" mordult ma fel, és persze már MEGINT én vagyok a hibás, amiért feleslegesen tette azt. Már majdnem oda akarok szólni, de ekkor távoznak az emberek és apám magához hívat, hogy megbeszéljük a helyzetet...

***

Az udvaron már zajongnak a lovagok, de amint meglátnak rögtön csend lesz.
- Ma változik a programunk - kezdek bele, miközben látom a csalódott arcokat. Higyjék el, én sem jókedvemből csinálom. - Tegnap több házba betörtek, de gondolom erről már mindnyájan hallottatok. A bűnös állítólag egy sebhelyes arcú férfi, akiről köztudott, hogy már régóta egyedül él Camelot erdőiben. Axetalt a neve, talán többen ismeritek a régi időkből - sóhajtok, én igazából soha nem hallottam a férfiról, de tudom, hogy több probléma is volt vele. Elmebajos vagy mi a bánat, régebben ki lett tiltva a városból. - A feladatunk tehát az lesz, hogy őt felkutassuk és elhozzuk őt városunkba, hogy megkapja a méltó bűntetést. Nagyon óvatosnak kell azonban lennünk, Axetalt állítólag jó kapcsolatot ápol a druidákkal.

Axeltalt... Tudtam, hogy ismerem. Rég volt már, hogy utoljára láttam, meg van az már tíz esztendeje is. Bár akkor nem tűnt elmebajosnak, de azóta sok idő eltelt már.

Kilépek a lovagok közül, és a herceg elé térdelek.
- Állok a szolgálatodea uram - mondom lehajtott fejjel. Annak ellenére, hogy Axeltatot sem látnám szívesen holtan, uralkodóim utasításait szóról szóra betartom. Mondjuk ellentmondásba keveredek önmagammal, mert tegnap este vérét vettem volna a lány miatt, akinek már majdnem eszembe jutott a neve... Lacey! Megvan! Tehát, képes lettem volna átdöfni a sebhelyes testét, csak azért, mert a védtelen Lacey életére tört. De most csak várom Artúr utasításait.

Miután elmondom a fejleményeket, Lord Aelfgar szinte rögtön kilép és már jelentkezik is szolgálatomra. Helyes, nem is vártam ezt másképp. Derék lovag, de a többiekről sem beszélhetek másképp, mert rögtön követik Aelfgar példáját. Elégedetten bólintok, majd hátranézek Merlinre, aki a lovam kantárját fogja.

- Merlin, hozd a lovamat, majd készítsd a sajátodat. Uraim, önök is pattanjanak lóhátra, ha senkinek sincs kérdése, akkor indulunk is. Hogy könnyebb dolgunk legyen így csapatokra oszlunk, és ha hamar végzünk talán már ebédre vissza is érünk - mosolygok bíztatóan, majd felosztom a csoportokat. Merlin aztán egy pillanat alatt mellettem terem, ezúttal nem kapok szúrós tekintetet. Látszik rajta, hogy izgatott, örül, hogy magammal viszem. Csak remélni merem, hogy nem fogunk semmi galibába keveredni. Megint.


*

A herceg csapatába kerülsz, bizonyára tetszett neki, hogy rögtön vállalkoztál a feladatra. Örülsz is neki, hisz ez egy hatalmas megtiszteltetés, annak ellenére, hogy valószínűleg egész úton majd Arthur és Merlin szócsatáját kell hallgatnod. Mindenki tisztában van vele, hogy az a szolga mennyire tiszteletlen az úrával. De ez az ő dolguk.
Te is felülsz a lovadra, majd követed a parancsot, elindultok az erdőbe. Reméled, hogy ti lesztek azok, akik megtaláljátok a férfit. Talán nem lesz szükség vérrontásra, hisz tudod, hogy a férfi nem gonosz, csak szörnyen bánt vele az élet.

Megreggeliztünk Gaiusszal, majd elraktuk a tarisznyákba a főzeteket. Aztán leértünk a várudvarba is, láttam az épp távozó lovagokat. Ott volt köztük Lord Aelfgar is, épp a herceggel beszélgetett. Körbepillantottam és láttam, hogy a szolgálók izgatottan pusmognak, meg is hallottam ebből egy foszlányt.
- Végre elkapják azt az elmebajost. Képzeld, Martha házába is betört...
Kiváncsiságom nem hagyott békén, így hát közelebb mentem.
- Mi történt? Mit csinált az az ember?

Döbbenten hallgattam végig a szolgálót. Ha az erdőben van, legalább itt biztonságban lehetek. De aztán gondolataim a lovagokat járják körbe, nem akarom, hogy bajuk essen. Elhessegettem ezt a gondolatot, hisz egy csapat lovag túlerőben van egyetlen emberrel szemben. Aztán visszasétálok Gaiushoz.
- Most mondta az egyik szolga mit csinált itt múlt éjjel Axetalt...