Gaius lakhelye

Az idős gyógyító lakása, Merlin szobájával.

PK

Akárki is találta ki a vár szerkezetét: szörnyű. Kis híjján eltévedek mire eltalálok Gaius otthonához. Szerencsére azonban most már itt állok a lakás előtt, illedelmesen be is kopogok az ajtón. Nem érkezik válasz. Mégegyszer és erősebben. Most sem. Na jó, nem ezért gyalogoltam ennyit! Erre igazán nincs időm.
- Tospringe! - suttogom, de meg kell lepődnöm, az ajtó ugyanis nyitva van. Ezt nevezem ám felelőtlenségnek! Mindenesetre ez kapóra jön, legalább nem kell majd magyarázkodnom...

Ahogy belépek, hatalmas nagy rumlit pillantok meg. Könyvek és ételmaradékok össze-vissza az asztalon, különféle italok szabálytalan sorrendben a polcokon....valamit egy páncél és vért a földön. Ez utóbbiakat igazán nem értem... mi szüksége erre az öregnek? Azonban ami jobban foglalkoztat az a vaskos könyv, ami az asztalon van széttárva. Valamiért hatalmas nagy késztetést érzek rá, hogy belenézzek, ekkor azonban a szomszédos helyiség ajtaja kitárul. Megrezzenek és hátrább lépek kicsit az asztaltól...

PK

Mára már végképp meguntam a páncélok és egyebek tisztogatását, még varázslattal sincs hozzá kedvem, ezért a szobámban pihenek. Épp elnyomna az álom, amikor az ajtó nyikorgását hallom. Ez nem lehet Gaius, ő már morogna, hogy széjjel hagytam a dolgokat, tehát idegen van a házban. Odalopakodok az ajtóhoz, és egy szőke fiú les bele éppen a könyvbe, amit meggondolatlanul az asztalon hagytam. Kitárom az ajtót.
- Te mit keresel itt? - kérdezem tőle inkább meglepetten, és kicsit aggódva, mint haragosan. - Gaiust keresed? Ő most éppen a királynál van valami meghallgatáson - ezzel odalépek, és becsukom a könyvet, majd kérdően nézek rá.

PK

Egy körülbelül velem egykorú fiú lép ki az ajtón, nekem pedig valahogy hatalmas kő esik le a szívemről. A srác vékony, szerencsétlen kinézetű. Bizonyára Gaius szolgája, úgy érzem nem lesz baj vele. Simán kimagyarázom magam.

- Ó, igen. Gaiust kerestem, egy szolgálóval utánam küldetett ma a piacon. Azt mondta hozzam el neki ezt a könyvet, mert nagyon fontos. Aztán nyitva volt az ajtó, gondoltam mert itthon van az öreg. Ezért bejöttem...- most jut eszembe a könyv, amit már reggel óta a hónom alatt hordozok. Most előveszem, és leteszem vaskos társa mellé. Nem hagyja el a figyelmemet, hogy a srác feltünően becsukta azt. Valamiért nem hagy nyugodni, bele akarok nézni abba a könyvbe. Valahogy le kell koptatnom ezt a szerencsétlent.
- Izé, te Gaius szolgája vagy? - kérdezem bizonytalanul. Hosszú idő után talán ez az első alkalom, hogy próbálok beszélgetést kezdeményezni. Nem vagyok ebben jó.

PK

Még pár pillanatig méregetem őt kétkedve. Főleg az gyanús, hogy Gaius a fiú után küldetett, és nem engem kért meg rá. De aztán meghúzom a vállam, és elmosolyodok.

- Én Gaius pártfogoltja vagyok, és Artúr herceg szolgája. Merlin a nevem - nyújtom a kezem a másiknak, aki feltűnően vizslatja a könyvemet. Csak rá ne jöjjön, hogy mágiáról szól, mert elveszthetem a fejemet. Csak reménykedni tudok benne, hogy nem látszik túlságosan a zavartságom.

PK

- A herceg szolgája? - nézek fel hirtelen a fiúra. Így már egész más a helyzet, úgy érzem nagyon jól tettem, hogy belopakodtam a lakásba. Nem is lenne olyan rossz ezzel a fiúval megismerkedni, ha ilyen közel áll a herceghez. Arthurtól már csak egy lépés lenne az apja, akkor pedig... teljesen belelkesülök a gondolatra, egy rám nem jellemző mosollyal nyújtom a kezem a fekete hajú srácnak. - Dalion Purefly, gyógyító tanonc.
Remélem a srác nem veszi észre, hogy megváltozott a viselkedésem. Habár amilyen idiótának néz ki, erre kevés esélyt látok. Ugyanakkor még mindig érdekelne az a könyv is. Úgy érzem ez a mai nap sok dolgot tartogat még számomra, ami talán közelebb visz a célomhoz.

PK

Mosolyogva rázunk kezet. Elég bizalomgerjesztő a fiú, főleg ahogy mosolyog.

- Örülök, hogy megismertelek - mondom. - Akkor gondolom szeretnél Gaius mellé szegődni. Én igazán nem bánnám - nézek körbe a rendetlenségen. Bárcsak Gaius felvenné őt, mennyivel kevesebb dolgom lenne... Viszont nagyobb lenne a veszélye a lebukásnak is. De most jobban érdekel, hogy a segítségemre lehetne. - Nemrég érkeztél Camelotba? Eddig még nem láttalak.

PK

A fiú meglepően barátságos és közvetlen. Ez nekem nagyon nem tetszik, utálom amikor valaki ilyen gondtalan és boldog. Most azonban az én arcomon is mosoly van, elvégre azt akarom, hogy megbízzon bennem.
- Gaius mellé szegődni? Ez nagyon kecsegtető, de nem hiszem, hogy egy ilyen amatőrt felvenne maga mellé - szerénykedek, de igazából nem hazudok, mindig is Dalion értett a tudományokhoz. Miután meghalt ugyan elolvastam pár könyvet, de nem biztos, hogy elég a tudásom. Mindenesetre nem akarom, hogy elszálljon ez a lehetőség. Ha kell, akár betanulom az összes hülye növény nevét és tulajdonságait...
- Egyébként régóta itt élek már... - válaszolok a kérdésére, a hangom pedig megakad egy pillanatra. Emlékek, már megint. Legszívesebben itt hagynám ezt az idiótát, amiért eszembe juttatta a múltamat...

Látom Dalionnak valami kellemetlen dolog jutott eszébe, ilyenkor általában jobbnál jobb helyekre kívánnak engem az emberek.

- Uh, nekem mennem kell - jut eszembe, hogy Artúr vár. - Vissza kell vinnem ezeket, meg ezeket a hercegnek - motyogom, miközben szedegetem a hónom alá a földön heverő páncél darabjait. Majd mikor végeztem, kiegyenesedem, és úgy indulok az ajtó felé, hogy Dalion is észrevegye, hogy neki is ideje lenne elindulnia.

PK

Merlin közli velem, hogy indulnia kell. Tudom, hogy ez annyit jelent, hogy nekem is távoznom kellene. Veszek egy fájó pillantást hát a könyvre, majd elindulok a fiú háta mögött az ajtó felé.

- Örülök, hogy megismerhettelek, Merlin. Ha tudnál majd beszélni Gaius-szal az érdekemben, azt nagyon megköszönném. Nincs állandó munkám, jó lenne, ha felvenne segédjének - mondom neki mosolyogva, amikor már az ajtóban állunk. A srác alig bírja el a kezében a páncél részeit, melyek csodálatosan fényesek. Szorgos szolga lehet, az ilyet becsülöm. - Nos, akkor viszlát! - mondom, ahogy kilépünk. Azért egy sanda gyanúm van, hogy nem ez lesz az utolsó alkalom, hogy itt jártam. Ha nem is másért, akkor a könyvért.

PK

Miután Dalion elment egész nyugodt éjszakám volt, kellemesen aludtam, így most frissen mehetek Gaiushoz. Útközben több katonával is összefutok, akik illedelmesen köszönnek, pedig ha sejtenék, hogy egy boszorkány járkál a vár folyosóin, biztosan nem lennének ennyire úriemberek. Végül Gaius ajtajához érek, és bekopogok rajta. Pár napja már nem találkoztam a gyógyítóval, és most is érdekből keresem fel, amiért szégyellem is magam. Tanácsot akarok kérni Dalionnal kapcsolatban, persze nem fedem fel a kilétét, nem akarom keresztül húzni a számításait.

PK

Épp egy főzetet kevergetek, amikor kopogtatnak az ajtón. Bosszúsan gondolok rá, hogy a lakás már megint egy kuplerálj, hisz Merlin még javában bóbiskol az ágyában. Lesz neki ne mulass, amiért tegnap nem takarított ki, pedig kifejezetten emlékszem, hogy megkértem rá. Lusta kölyök!
Eloltom a tüzet a főzet alatt, majd megyek ajtót nyitni.
- Lady Annthea, micsoda meglepetés! Gyere beljebb! - invitálom be az ifjú hölgyet a lakásba, igazából meglep a látogatása, több napja nem keresett. - Minek köszönhetem a látogatásod?

PK

- Remélem nem zavarlak Gaius - mondom, és belépek az ajtón. - Tanácsot szeretnék tőled kérni. Találkoztam egy fiúval. Egy mágussal - sóhajtok. - Egy makacs, önfejű szamárral, aki vérbosszút akar állni Utheren. Nem tudom, hogy miért... Nem tudom mit tegyek - ezzel leülök az egyik székre. - Felajánlottam, hogy segítek neki, talán ezzel tudom húzni az időt.

Valóban tanácstalan vagyok, hogy mit tegyek. Védeném Uthert, de a kisördög bennem is bujkál a szüleim miatt, de meg is értem tetteit. Nem értek vele együtt, de tudom, hogy a fájdalom sok mindenre képes. Akár én is bosszút esküdhettem volna Artúr ellen, mert Valther az ő kezeitől halt meg. De én tudom, hogy volt szerelmem állt a rossz oldalra.

PK

Felhúzom a szemöldököm, majd én is leülök az asztalhoz. Ezekkel a fiatalokkal állandóan csak a baj van...
- Természetesen meg kell akadályoznunk. Nem kockáztathatjuk a király életét - felelem szigorúan és Annthea arcát fürkészem, remélem ő sem gondolja ezt másképp. Szamárság lenne Uther ellen lázadni, ezt a számtalan, máglyán elégett szerencsétlen csak tanúsíthatja. Igazából nem tudom ki az említett fiú, de érzem, hogy fontos Annthea számára. - Az egyetlen dolog amit tehetsz, hogy lebeszéled erről a tervéről, de nagyon gyorsan. A szavaidból ítélve elég ifjúról lehet szó, az ilyen fiatalok még formálhatók. Csak a bizalmukat kell elnyerni, ezzel pedig neked nem lehet gondod, Annthea - mosolygok a fiatal teremtésre, és remélem segítenek a szavaim.

PK


Az ilyen szavak mindig jót tesznek az önbizalmamnak, ezért kicsit kihúzom magam.

- Hízelegsz nekem Gaius - mondom idős barátomnak. - De úgy tűnik megtört a régi fényem, a fiú olyan mint egy kivert kölyök kutya. Csak vicsorog, és ha vigyázol, beleharap a segítő kézbe is - folytatom. - Szeretném lebeszélni erről az ostobaságról, de még csak meg sem kíván hallgatni. Nem is sejti, hogy nemsokára mennyire meg fog változni minden... Talán lelassíthatom, rávehetem, hogy lassan érje el a célját, és talán addigra már nem is lesz szükség a bosszújára - gondolkodok hangosan, mert ezt tulajdonképpen magamnak mondtam, nem is Gaiusnak. - Látod milyen illetlen vagyok... Terhellek a problémáimmal. Hogy szolgál az egészséged Gaius? Hogy mennek a dolgaid? - érdeklődök.

Rövid ideje vagyok Camelotban, de Gaius sok segítséget nyújtott már nekem azóta. Lehet, hogy bűntudata van, mert az ő lelkén is szárad szüleim halála. Most mosolyogva nézek rá, tudja nagyon jól, hogy az én szívemben nincsen harag.

PK

Türelmesen hallgatom végig Anntheát, jól esik, hogy öregségem ellenére hozzám fordult tanácsért. A fiatal hölgy meglepően derűs és jó lélek, pedig biztosan tudja, hogy a múltban nekem is közöm volt a szülei halálához. Ha lehetne kitörölném életemből azokat a borzalmas napokat... De nem tehetem.

- Nem terhelsz, kedves Annthea - legyintek a kezemmel, majd megcsóválom a fejem - Az egészségem kitűnő, habár az idegrendszerem gyakran kikészül ettől a lusta kölyöktől - mutatok hátra Merlin szobájára homlokráncolva, majd elmosolyodok. - Egyébként minden rendben, köszönöm kérdésed. Inkább térjünk vissza az említett fiúra - ajánlom fel, hisz tudom, hogy a fiatal nő inkább erről szeretne velem beszélni. Én pedig szívesen segítek, ha tudok. - Életem során sokféle emberrel találkoztam, és bizton állíthatom, hogy nincs az a kutya, amit ne lehetne megszelídíteni. Talán most tele van dühvel és haraggal, de csak azért, mert nincs aki meghallgassa és átérezze a fájdalmát. Talán ha igaz barátokra tesz szert, akkor majd rájön arra, hogy a bosszú nem megoldás. Csak elég kitartónak kell lenni, a harapásokat pedig el kell viselni. Másképpen nem lehet segíteni rajta - fejezem be elmélkedésem. - Egyébként ismerem a fiút? Ha gondolod Lady Annthea, én is beszélhetek a fejével.

Jól tudom, hogy milyen szörnyű egy fiatal számára, amikor elveszíti a szeretteit. Bosszút akarnak állni, azt hiszik jobb lesz, ha a halálba kergetik magukat az ostoba kísérleteikkel. Mennyi máglyahalált láttam én már, Istenem! De minden megelőzhető, csak megfelelő segítség kell. Mint gyógyító ezzel tisztában vagyok... Persze vannak olyan bajok, amiken már csak a jó Isten segíthet...

Nem ismerek Gaiushoz fogható embert. Hiába terelem a szót rá, ő mégis tudja, hogy ami most igazán érdekel az Dalion sorsa. Válasza tényleg megnyugtat, tudja, hogy mit mondjon ha háborog a lelkem.

- Nem hiszem, hogy találkoztál vele. Habár azt mondja régóta Camelotban él, bár én tegnapig nem láttam őt. Tegnap pont téged keresett, és engem szólított meg. Így ismerkedtünk meg. Most még az is eszembe jutott, hogy bár mástól érdeklődött volna felőled, akkor most nem aggódnék egy ismeretlen ifjú iránt - vallom be kétségeimet. Közben hallom, hogy az udvaron zúgolódás van, biztos a herceg tért vissza vadászatáról. - Úgy érzem Merlinnek is ideje lenne felkelnie. A herceg haragos tud lenni, ha nem várja étel az asztalán ha hazatér - jegyzem meg, bár nem sok közöm van hozzá, hogy Merlin meddig lustálkodik. De némi kíváncsiság motoszkál bennem, mert a fiú ilyenkor már rég talpon szokott lenni. Biztos jó elfoglaltságot talált magának éjjel, amiért ilyen hosszú pihenőre szorul.

PK

- Merlin! - kiáltok fel hangosan, ez a bolondos gyerek tényleg sokáig alszik. A hangomra remélem kipattan az ágyból... De ez most nem foglalkoztat annyira, mint Lady Annthea előző szavai.

- Engem keresett? - kérdezek vissza elgondolkodva és csodálkozva. - Az ifjú Dalionra gondolsz? Tegnap érte küldettem, hogy hozza vissza egy könyvemet. Jó gyerek, fiatalabb korában nagyon lelkesen keresett fel a gyógyítással kapcsolatban. De aztán két éve kivégezték a testvérét és az anyját varázslás miatt... - mondom elmerengve, majd hirtelen szíven üt a felismerés - Azt mondod, Lady Annthea, hogy ő is... mágus? - az utolsó szavakat szinte suttogom, főleg hogy az udvaron nagy a nyüzsgés. Ez most meglepett. Nem gondoltam volna, hisz a jóslat is úgy szólt, hogy csak az egyik gyermek fog mágiával rendelkezni. Ezek szerint a fiatal Dalion is örökölte anyja mágiáját...szerencsétlen fiú.

PK

Gaius bekiált Merlinnek, hátha felkel az a fiú. Jó lenne őt látni, mindig felvidít a mosolya, mint ha amúgy kellene ok nekem a vidámságra.

És aztán Gaius kimondja az ifjú nevét. Reméltem, hogy nem ismeri őt, de mégis. Nem vagyok túl boldog tőle, hiszen lebuktattam őt. Bár Gaiusban megbízhatok, biztosan nem fogja feladni őt, ahogy Merlinnel és velem sem tette. De ettől még nem vagyok túlságosan nyugodt. Mosolyom most zavart lesz, de úgy látszik megment az, hogy Merlin ébredezik a szobájában.

- Indulnom kell, még sok dolgom van - mondom, és felállok az asztaltól. - És ahogy látom téged is megzavartalak valamiben - rebegem, és megigazítom a ruhámat. - Köszönöm, hogy beszélgethettem veled.

PK

Annthea nem válaszol a kérdésemre, bár amúgy is sejtem a választ. Mindenesetre megbízhat bennem, nem fogom feladni az ifjút, ahogy már hosszú ideje egy mágust sem árultam el.
- Rendben van, Annthea. Én köszönöm, hogy benéztél idős barátodhoz - mosolyodok el, majd az ajtóhoz vezetem. - Mindig felfrissít, ha fiatalokkal vagyok körülvéve. Néha túlságosan is - utalok ezzel Merlinre, akinek már hallom a hangját a szobából. Ugyanekkor Arthur herceg is kiabál az udvaron, hogy hol van már a fiú. Sóhajtok egyet, de azért mosolyogva vezetem ki a hölgyet a lakásból...

PK

Gaius hangjára ébredek legédesebb álmomból. Nyújtózok egyet, majd mosolyogva felülök az ágyon. Gyorsan felöltözök, és kilépek a szobámból. Azt látom, hogy Gaius éppen becsukja valaki után az ajtót, de a lakásban maradt illat alapján arra következtetek, hogy nő járt itt. De nem Gwen és nem is Morgana, szóval csak Annthea lehetett. Lesietek a lépcsőn, és Gaius elé toppanok.

- Jó reggelt. Mi a reggeli? - kérdezem vidáman.

PK

Az ajtóból fordulok vissza, amikor már Merlin előttem is van. Egy fülig érő vigyorral kérdezi meg, hogy mi a reggeli.

- Mi a reggeli? Édes fiam, lassan már ebéd van! - hordom le fejcsóválva, de azért leteszek elé egy kis kenyeret és sonkát. - Mit csináltál egész este?! Már a herceg is keres téged, az előbb őrjöngött az udvaron. Ráadásul arra is megkértelek tegnap, hogy takarítsd ki a lakást. Ilyen kuplerájba kellett fogadnom Lady Anntheát! - förmedek rá, de igazából érzem, hogy Merlint nem fogja mélyen érinteni a szidásom.

PK

Gaius kicsit rámpirít, én behúzott nyakkal hallgatom. Igaza van, valóban az lett volna tegnap a feladatom, hogy kitakarítsak, de Artúr sem fukarkodott a tegnapi feladataimmal. Mentorom amint kimondja, hogy a herceg értem kiáltott, ismét hallom a hangját az udvarról. Kettétöröm a kenyeret, belehelyezem a sonkát, és már indulok is.

- Ne haragudj Gaius, ma minden megcsinálok - szólok vissza az ajtóból. - De tényleg! - nyomatékosítom, és kilépek. Nagyon jól tudom, hogy úgysem lesz már rá időm, mert Artúr elfelejti azt, hogy Gaiusnak is tartozom. De nem sopánkodok, szívesen vagyok a herceg mellett, mert az a tökfej mindig képes olyan galibákba sodorni magát, amiből csak én tudom kimenteni.

PK


Hamarosan Gaius lakásába toppanunk be, ahol körülnézek, és rájövök, hogy legelőször kénytelen leszek összepakolni, mert így lehetetlen akár egy mozdulatot is tenni itt. Leteszem az asztalra a batyumat, majd elkezdem szedegetni a szétdobált kacatokat a padlóról. Úgy őszintén elgondolkodok azon, hogy milyen lehetett ez a hely mielőtt én megérkeztem...

- Ülj csak le - mondom az ajtóban toporgó Dalionnak, miközben már a söprűt tartom a kezemben. - Ezzel hamar végzek... - és már neki is állok a sepregetésnek, amivel remélhetőleg hamar végzek.

PK

A rendetlenség épp ugyanakkora, mint tegnap, bár ezen nem is lepődök meg, ha az embernek annyi dolga van, mint Merlinnek. Becsukom az ajtót, majd leülök az asztalhoz. Nem kerüli el a figyelmem, hogy a könyvek ugyanúgy az asztalon vannak, leszámítva a vaskos darabot.
Merlin elkezd takarítani, én pedig izgatottan gondolkozok, hogy most leplezzem le magam ebben a pillanatban vagy várjak vele. Végül nem jut eszembe semmi, ami várakozásra késztetne.

- Hé Merlin - kezdek bele bizalmas hangnemben, majd a hatás kedvéért szét is nézek, pedig tudom, hogy rajtunk kívül senki más nincs a lakásban. - Hagyjad azt a seprűt - mosolygok rá, majd elmormolom a varázsigét, melynek hatására kirepül a fiú kezéből a tárgy és elkezd magától sepregetni. Érdeklődve nézek aztán a fiúra. Na mit szólsz ehhez?