Dalion és Lord Aelfgar kalandja

Minden helyszín ebben a topicban játszódik.

Uther király arra utasította a lovagokat, hogy nézzünk át minden házat, mert valószínűleg mágus van Camelot falai között. Eddig sehol nem találtunk semmit, és mivel nem hiszem, hogy Lady Annthea vagy Merlin, a szolgáló bocsátotta volna azt az átkot Camelotra, amitől minden elsőszülött fiút megbetegít, tovább folytatjuk a keresést. Két felé váltunk, az egyik csapatot Sir Leon vezeti, míg én a másikkal járom végig az Alsóváros házait.

Dalion, vagyis Damien házához érkezünk. Aggódom, hiszen fogalmam sincs, hogy ő vagy, a máglyára küldött fivére volt az idősebb. Ha ő, akkor ő is betegen fekszik, amire gyógyírt kell találni. Vagy pedig ő okozta volna az egészet? Nem, ez esztelenség. Makacs, csalódott, lehet, hogy ég a bosszúvágytól, de nem hinném, hogy képes lenne ezt tenni. Még nagy levegőt veszek mielőtt bekopogtatnék, csak ne legyen a házban semmi mágiára utaló jel! Végül erőteljesen dörömbölni kezdek az ajtón.

Reggel a szokásos rutin szerint ébredek. Megmosakszom, felöltözök, eszek, majd elmegyek idős kovács barátomhoz segédkezni. Délben benézek Anntheához, aki hihetetlenül finom ebéddel vár. Tudom, hogy pofátlan vagyok, de azt is tudom, hogy szívesen fogad. És ez amolyan megszokássá vált már köztünk.

Cameloti életem egész jól alakul, habár nem felejtettem el a célom, nem felejtettem el a bosszút. Csak épp megtanultam figyelni az élet jó dolgaira is. Például örülni apró dolgoknak, mosolyogni néha Lady Anntheára vagy Merlinre. Ugyanis kiderült, hogy képes vagyok rá! Habár szerintük gunyoros és neveletlen viselkedésem nem sokat változott, na de erről én már igazán nem tehetek.

Otthon épp az új varázslatot gyakorolom, amit megmutatott Lady Annthea. Elég bonyolult és nehéz ige, de szörnyen hasznos. El lehet tüntetni vele tárgyakat, és ha elég ügyes az illető, akár személyeket is. Akár magamat is... Az pedig hihetetlenül jó lenne. Egyre csak próbálom tehát a varázslatot, de legnagyobb bosszúságomra nemhogy magamat nem sikerül egyelőre láthatatlanná tenni, hanem a kezemben lévő poharat. Már majdnem idegrohamot kapok, amikor kopogtatnak az ajtómon. Ki a csuda lehet az?
Mit sem sejtve tárom ki a nehéz fát, amikor egy egész kellemetlen meglepetés ér... Na ne...

Dalion kitárja az ajtót, és az arcán látom, hogy nem örül nekem. Hogy is örülne annak, aki a testvérét a halálba küldte. Nyelek egyet, majd megszólalok.
- A király nevében, át kell néznünk a házadat - mondom határozottan, és belépek. Intek a katonáknak, hogy szóródjanak szét, és én Dalionnal maradok, mintha én akarnám átnézni a ház ezen részét. - Remélem, hogy minden gyanús dolgot itt tartasz - suttogom szinte, és körülnézek. - Gondolom nem örülsz nekem, de kötelességeim vannak - jelentem ki, majd mímelni kezdem, hogy keresgélek. Szerencsére nem találok semmi gyanúsat, de ha találnék, tán még azt is elrejteném a köpenyem alá, hogy mások észre ne vegyék. Nem akarom a másik testvér halálát is végignézni.

Megállok az asztalnál, ráemelem szememet az ifjúra. Rég volt már az ami az erdőben történt, és nem nyertem el még mindig a bizalmát. Nem is ez a célom, ám még is nehezen viselem, hogy valaki gyűlöl. Főleg, ha oka is van rá. Dalionnak pedig van oka bőven, én magam vagyok Uther kegyetlenségének a megszemélyesítője.