Hans, Cada és Bran kalandja

A három karakter játéka. Minden helyszín ebben a topicban játszódik.

Már megint esik az eső. Már harmadik napja. Ez pedig azt jelenti, hogy a lovagok, és egyéb népek, akik a király elé járulnak végigcsattognak sáros lábbal a palota kövén. És ezt kinek kell naponta többször feltakarítania? Hát Brannek, ki másnak. Na jó, még mások is ezen dolgoznak, és én szeretem a munka nagy részét rájuk hagyni, de amikor az egyik eszelős kinézetű lovag, csak úgy viccből felrúgja a vizesvödröt, egy kissé ideges leszek. Feltörlöm a pocsolyát, majd a rongyot a vödrömbe vágom. Én itt mára befejeztem.

Percek múltán már egy csuklyás köpenyben járom a város utcáit, és kilépek az Alsóvárosba. Lábam bokáig tocsog a sárban. Jaj, de szép nap ez.

Ha továbbra is ennyire és ennyit esik az eső, komoly károkat fog okozni a kertben. Visszafog esni az eladás, kevesebb lesz a bevétel, nehezebben fogunk megélni. Utálom, hogy folyton nekem kell ezzel törődnöm. Szeretem a munkámat, a kertemet, de azért néha már az agyamra tud menni, hogy nyakig sárban cuppogva kell az esőben munkálkodnom, összeszedni mindenféle kórt, és utána folytatni a dolgozást, de betegen. Ráadásul számolgatnom is nekem kell. Anya legalább azt megcsinálhatná de nem, ó nem.

Reggel még úgy volt hogy nem, ám némi gondolkodás után én, és egy két jó ismerősöm akiket rátudtam venni, kijöttünk a piacra, mert ha előreláthatólag a sok eső miatti terméscsökkenés okán nem lesz pénzük, jobb ha most megszedjük magunkat. Hisz ilyen időben a konkurencia is csökken. Többen veszik nálunk a zöldséget, gyümölcsöt. Viszont hidegben, esőben kell kint állni, és emiatt roppant rossz kedvem lesz. Ajánlom, hogy történjen valami nagyon jó, különben tüzet fogok okádni.

Csak szakad, és szakad. Kezd átázni a ruhám, de nem törődök vele. Kevés ember járkál kint ilyen időben, pedig én a nyüzsgést szeretem. De nem számít, mert megpillantom a zöldséges standot. Már régóta azt játszom, hogy egy almát, vagy más gyümölcsöt ellopok, amikor a fiú nem figyel, bár szerintem ő nagyon is jól tudja, hogy az én zsebemben köt ki a legszebb gyümölcse. Ám most van néhány pénz a tarsolyomban, és az a fürt szőlő olyan szép. Eljátszom a gondolattal, hogy elemelem ezt is, bár most nem tudnám észrevétlenül tenni, hiszen alig lézeng valaki itt, valamint ezúttal nem egyedül árulja a portékáját, és egy nyilvános megalázás egyáltalán nem hiányozna.

Odaállok a fiú elé, rámosolygok, és elveszem a szőlőt az asztalról.
- Üdvözöllek, uram - biccentek. - Mennyiért adod a szőlőt?

Unalommal telik az idő. Csak néhány vásárló van. Úgy hiszem nem számoltam eléggé azzal, hogy ilyen időben kevesebben merészkednek ki. Hoznom kellett volna valami könyvet. Így jobb híján a felhők számolgatásával tudom tölteni az időmet.

Békés pihenésemet egy fiú zavarja meg. Végigmustrálom tetőtől talpig, elidőzök az arcán. Ismerősnek tűnik, nagyon ismerősnek. Hát persze. A fiú aki mindig lop, pedig van pénze. Nem is értem, miért hagyom neki. Persze, azoknak mindig szoktam ingyen ételt adni akik rászorulnak, de ő nem tartozik ebbe a kasztba. Van tető a feje felett, van munkája, és a ruháiból ítélve, nem él rosszul. Mégsem vertem még le a kezét a lopásért. És most itt van. És meg akarja venni a szőlőt. Gyanús ez nekem. De kit érdekel, örülhetek hogy egyszer végre nem lopja a kaját. Mosolyt villantok rá.

- Üdvözlet önnek is. Öt shilling.