Lacey otthona

Nem túl nagy ház, de tökéletesen megfelel az adott célokra. Az ajtóval majdnem szemben van egy ágy, az ajtó mellett pedig egy közepes méretű asztal két székkel.

Délután épp, hogy csak elnyúltam az ágyon, amikor kopogtattak. A félelem járta át minden tagomat a félelem. Amikor megláttam Lord Aelfgart az ajtóban nagy kő esett le a szívemről. Fel is pattantam az ágyról.
- Mi járatban van itt uram? - kérdezem kiváncsian.

Ebéd után érünk vissza Camelotba, és miután a lovamat lenyergeltem, és lemostam magamról az út porát, el is indulok Lacey-hez. Teljes lovagi díszemben megyek, mert ezúttal nem kedvtelésből járom az utcákat, hanem a herceg parancsára.

Hamarosan el is érek a lány házához, ahol pontosan hármat kopogok, igen határozottan. Ezúttal nem mosolygok elbűvölően rá, amikor ajtót nyit.

- Üdvözöllek - köszönök neki. - A herceg megbízásából jöttem. Fontos dologról szeretnék beszélni veled Lacey...

- Mit akar tőlem a herceg? - kérdeztem felvonva szemöldököm. Kicsit megijedtem, ahogy megláttam a Lordot teljes harci díszben. Mintha engem is vinni akart volna a csatába.
- Ugye azzal az Axetaltal kapcsolatos? - kérdeztem újra. Hangomban semmi jele sem volt felháborodásnak.

- Igen. Axeltalttal kapcsolatban lenne szükségünk a segítségre. Egy kelepcét akarunk neki állítani, és te nagyon hasonlítasz a feleségére, Hilariára. Szeretnénk ezt kihasználni - teszek vallomást a lánynak. - De azt előre leszögezem, hogy nem eshet bántódásod. Én személyesen fogok rád vigyázni - mondom, és közben legellenállhatatlanabb mosolyomat villantom a lány felé. - És hidd el, sem a herceg, sem a király nem lesz hálátlan a segítségedért.

Nem volt könnyű ellenállni a lovag legellenállhatatlanabb mosolyának. De belül a kétség, és a félelem mardosott. Tudtam, hogy vigyázni fog rám, mégis féltem, hogy Axetalt erősebb lesz.
- Tudom. Most visszakoznom kéne...de azt hiszem nem fogok. Bízom a királyban, a hercegben...és magában is. - feleltem. - Bár az igazat megvallva félek...nagyon.

- Tudom kedvesem - lépek hozzá közelebb, és megérintem az állát, hogy nézzen a szemembe. - De hidd el, nem eshet bántódásod amíg én itt vagyok - ezzel megcsókolom a homlokát. - Kérlek, induljunk mihamarább, mert már várnak rád a palotában. Merlin is ott lesz, ha ez megnyugtat.

Lehunytam a szemem, ahogy megcsókolta a homlokomat.
- Merlin is ott lesz, ha ez megnyugtat. - mondta, én meg sóhajtottam egy nagyot.
- Menjünk. - feleltem neki mosolyogva. - Nem szeretek váratni senkit. Különösen a királyt és a herceget. - mondtam még, minden gúny és egyéb felhang nélkül.

De jó, végre itthon vagyok, már azt hittem sose érek haza. Amint beérek kis lakomba egyből átöltözöm és lefekszem. Hamar el is nyom az álom. De ekkor szörnyű képek tolulnak elém. Egy szőke fiú, és az a csuklyás nő. A fiú megbabonázva halad felé. Te jó ég...kitárja a nő a karját és megcsókolja a férfit. Istenem...a férfi elporladt! Szinte kipattan a szemem, és zihálva ülök fel az ágyamban. Még csak most látom, hogy éjszaka van, nincs is világos. Még is mi a fene ez?! Erőtlenül zuhanok vissza az ágyba, megtörölve izzadt homlokomat. Nem értem mi ez...

Egy ideig csak fekszem az ágyamban, aztán felülök még egyszer, amikor egy fényes pont halad el ablakom előtt. Aztán még egy. Felkelek, kíváncsiságom most is legyőzött. Az ablakon kinézve látom, hogy ezek lovagok, és menetelnek valahová. Egyből Aelfgar jut eszembe...talán ő is közöttük van. Vajon hová mehetnek és kihez?