Mikko

Név: Mikko (’Ki Istenhez hasonlít’)
Avatar: Tommy Portimo
Kor: 29
Kaszt: hétköznapi ember

Előtörténet:

Mikko 29 évvel ezelőtt Merciában született, egy skandináv úr és egy angol lady kapcsolatából. Apja igazi kalandor volt, egy nagydarab germán, aki mindenáron be akarta járni az egész világot. Ugyan szerette feleségét, de a kalandokba még inkább szerelmes volt. Fia születése után két évvel elhagyta a családot, így Mikko soha nem találkozott vele.
Sajnálatos módon édesanyjával sem tölthetett ettől több időt: a vékonyka, csontos asszonyt elvitte a tüdőgyulladás, amikor betöltötte 5. évét.

A kisfiú több napig céltalanul és ijedten bolyongott a városban: túl apró volt ahhoz, hogy felfogja az eseményeket, csak sírt és sírt, hogy „Nem ébred fel a mama”. Végül a helyi templom papja felfigyelt az elkeseredett gyermekre, majd amikor kiderült, hogy nincs más rokona a kisfiúnak, rögtön magához vette.
A kedves középkorú férfi nemcsak vele volt ilyen aranyszívű, akármikor bajbajutottakról volt szó, ő segített, szállást nyújtott az elesetteknek.

Mikko így egy egész nagy közösségben nőtt fel. Természetesen elhatározta, hogy ő is pap lesz, ezt már egészen fiatalon tudta. Így akarta kifejezni háláját a férfinak, aki apja helyett is apja volt.
Azonban nem csak a hála vezette, hisz soha nem is akart elszakadni a templomtól: hihetetlenül boldog volt itt, mindenki kedves volt körülötte és törődő, ő pedig soha nem vágyott ettől többre, vagy ettől jobbra.

A jó és szép életről szóló elképzelése aztán tizenhat évesen darabokra hullott. Pontosabban egy „testvére”, aki már két éve velük élt tönkre tette eddigi felfogását a tökéletes életről.
A fiút Reade-nek hívták. Soha nem felejti el ezt a nevet, ahogy azt az arcot sem.

A fiú már az elején szimpatikus volt neki, hisz hihetetlenül kedves volt vele és hasonló cipőben járt, mint ő: árva volt. Az a huncut mosoly az arcán pedig mindig jókedvre derítette.
Többször töltötték együtt az időt, sétálgattak, nevettek vagy történeteket meséltek egymásnak. Reade sokszor bűnös dolgokról is beszélt, amelyek nem illőek egy templom kapuihoz, de Mikko nem bánta: ilyenkor csak elpirult, vagy zavartan lesütötte szemeit.

Aztán ezek az elítélt és szexuális töltetű gondolatok egyre gyakrabban törtek elő a fiúból, és egyre gyakrabban érintették Mikkot. Amikor a szőke hajú fiú megkérte, hogy ne mondjon neki ilyesmiket, csak pofonvágta majd megcsókolta. A félig germán ifjú ekkor komolyan megijedt, de nem hátrált meg: túlságosan szerette ahhoz a barátját, hogy elszakadjon tőle.
Az erőszakoskodás azonban egyre csak fokozódott, és az egésznek mindig az lett a vége, hogy Reade megcsókolta vagy fogdosta.
Mikko kezdte egyre borzalmasabban érezni magát: úgy érezte, hogy nem csak a templomot, de a hitet és az atyát is elárulja. Ráadásul állandóan tele volt sérülésekkel: de nem tudott ellenállni, megszokta, hogy Reade ilyen sajátosan vezeti le a szexuális feszültséget.
Ugyanis többet nem engedett számára. Még a csókokat és az érintéseket túlélte, de többet nem bírt volna elviselni…

Végül azonban az is megtörtént: egy éjszaka, amikor ketten voltak a szobában… Imádta, szerette Reade-et, de nem akarta, hogy megtörténjen. Rimánkodott neki, hogy fejezze be, hogy álljon le. Reade azonban nem hallgatott rá, teljesen elborult az agya: ütötte, a haját cibálta, a ruhát pedig állatias módon leszakította róla. Vadul csókolgatta, izgatta, majd kíméletlenül hatolt belé…

Akkor Mikkoban végleg összetört valami, ami eddig Reade-hez kötötte. Azt hitte szereti, de rájött, hogy nem…ez az egész egy ámítás volt, egy nagyon rossz álom. Pedig mennyi ajándékkal halmozta el a fiú! Soha nem tudta, hogy Reade-nek honnan van ennyi pénze, mindig ékszereket és szebbnél szebb csecsebecséket adott neki… De ez nem jelentett semmit. Nem tudta teljesíteni a kérését, nem tudta türtőztetni állatias énét. Mikko soha nem bocsátott meg neki… De magának sem.

A következő reggelen korán kelt és szinte észrevétlenül pakolta össze holmiját. Reade még aludt, ő pedig kihasználta az alkalmat: fájdalommal teli szívvel, de elhagyta őt, az atyát, a templomot. Reade-et soha nem látta ezután, habár azt nem tudta, hogy két nap múlva Reade is elszökött Merciából…

Mikko sokáig bolyongott ezután, céltalanul és meggyötörten a nagyvilágban. Fájt, ami történt, fájt, hogy így kellett ott hagynia az imádott otthonát. De tudta, hogy soha többé nem tudna bűntudat nélkül a papúr szemébe nézni, vagy újra látni Reade-et.

Úgy döntött végül, hogy Camelotba megy. Hallotta, hogy hatalmas királyság és gondolta, hogy talán ott is befogadhatják a templomba. Nem is tévedett: a 16 éves fiút rögtön szívükbe zárták a helyiek, hisz Isten küldötteit soha nem utasították vissza…Csak azt nem tudták, hogy ő mennyire egy bűnös ifjú…

Valamilyen szinten sikerült új életet kezdenie, habár a Merciában történteket soha nem fogja kiverni a fejéből. Néha hiányzik számára a szerelem, de tudja, hogy soha többé nem gondolhat ilyesmire: bűneiért így is meg kell fizetnie. Minden nap gyón, és próbál minél jobban az emberek segítségére lenni. Camelotban mint az egyik legkedvesebb ifjú pap ismerik, és ahogy anno a papúr tette, ő is segít az elesetteken.

Reméli, hogy idővel sikerül elnyernie Isten bocsánatát.